Teljes jogosítványcsere jön Európában

jogosítvány vezetői engedély nyomda elalvás veszélyei kormány mögött
Budapest, 2012. március 9. Új grafikájú, Magyarország feliratú vezetői engedélyek a Pénzjegynyomdában. MTI Fotó: Pénzjegynyomda
Vágólapra másolva!
Végleg megszűnnek a nem kártyaformátumú jogosítványok az Európai Unióban, nem mindenki várhatja meg a 2033-as határidőt.
Vágólapra másolva!

Egy 2013-ban elfogadott határozat szerint 2033-ig az Unió valamennyi tagországában már új, kártyaformátumú vezetői engedélyeket kell használni. A csere sokak számára a 2033-as végső határidő ellenére már a jövő év januárjától kötelező - írta az Infostart.

2013. január 19. óta csak új, kártyaformátumú jogosítvány adható ki, a régebbieket azonban nem kellett automatikusan lecserélni. A korábbi kompromisszum szerint minden uniós állampolgár megtarthatja a vezetői engedélyét addig, amíg az érvényes.

Németországban "kisokost" tettek közzé az átállással kapcsolatban: a legsürgősebb teendői azoknak vannak, akik 1965 és 1970 között születtek, nekik ugyanis 2024. január 19-ig kell befejezniük a cserét. Az idősebb tulajdonosok kivételezettebbek, a határozat kimondta ugyanis, hogy az 1953 előtt születettek – függetlenül a jogosítvány kiállításának időpontjától és formátumától – 2033. január 19-ig "ráérnek" a cserével.