Vágólapra másolva!
Valami hiba van a rendszerben. Állandóan "leezerhetezték" nagyon sárga Peugeot 107 tesztautónkat. Tán nem volt nyerő ötlet utolsóként bemutatni a PSA-Toyota együttműködésben gyártott hármasból. Pedig jó kis kocsi, városba.
Vágólapra másolva!

Év autóinak is jelölték őket, de komoly győzelmi esélyeik nem lehettek. Francia-japán, PSA-Toyota együttműködés gyümölcsei, amúgy Csehországban készülnek. A Citroën minijét C1-nek, a Toyotáét Aygónak, a Peugeot-ét 107-nek hívják. Kábé tökegyformák. Motorból kétfélét szerelnek az orrukba, nálunk mondjuk (egyelőre?) csak az Aygo kapható dízellel is.

És míg a Citroën és a Toyota már rég (magyar) piacra dobta parányait, a Peugeot csak nem sokkal ezelőtt mutatta be a kis kedvencet. A "menetpróbán" kvázi a polcokról lehetett leemelni a 107-et. Amely az ünnepire marketingelt Valentin-nap óta kapható, most meg húsvét van, csupa öröm, szeretet, mosoly.

No, de vágjunk is a közepébe: a Peugeot 107 a legolcsóbb a nagy (kis) hármasból. Az oroszlánkölyök alapára 2 090 000 forint, ezért Kid felszereltség és 3 ajtó jár. Az ötajtós felára 70, a Junior szinté 200 ezer forint. Ez így szép és jó, csakhogy az Aygo és a C1 is többet ad valamivel több pénzért, szóval az van, hogy ha 107-esünket felextráznánk, már el is tűnt az árelőny.

Nézzük, mit nyújt a pőre 107: ABS-t elektronikus fékerő-elosztóval, indításgátlót, vezető- és utasoldali légzsákot, egyben dönthető hátsó üléstámlát, rádióelőkészítést. Például. De a többi tételt nem merem felsorakoztatni, hisz' az felérne egy időutazással, vissza a kilencvenes évekbe (lásd hátsó fejtámaszok, kalaptartó, blabla).

Mindegy. A Juniorban már osztottan dönthető a hátsó üléstámla, ami szuper, magasságában állítható és szervós a kormány, központi a zár, villanyos az ablak, oldal- és függönylégzsák is rendelhető. Két hangszórós, MP3-as, cédés hifi is. Meg klíma. Fordulatszámmérő (13 ezerért több mint kell).

És a Juniornak vannak oldalsó, fekete védőelemei. Hasznos. És tesztautónk Junior felszereltségű volt. Amikor az importőr kérdezte, milyet is kérünk, rá, erre a sárga háromajtósra esett a választás. Erősítendő a cuki városi, női vonalat, imidzset.

Mert a 107 (ahogy az Aygo, a C1 is) abszolút urbánus kis személygépjármű, egy vagy két felnőttnek, fiatal szülőknek és csemetéjüknek, anyunak és (a kutyaféle) Dzsennifernek - futkározni, bevásárolni, de csak óvatosan, kiugrani a nagyiékhoz, átszaladni a legjobb barinőhöz, könnyen manőverezni, parkolni, vidámkodni, olcsón fenntartani.

Forrás: [origo]

képek a tesztautóról > bevásárlós-bemutatós fotók

Tény, hogy a mai viszonyokhoz képest "fillérekből" elvan a 107. Csekély tömeg, minimál súlyadó. Köbcenti alig, kedvező besorolás. Szerény fogyasztás. Szervizelés? Meglátjuk. Tessék írni a tapasztalatokról, ha van már valakinek, köszönjük.

Na jó. Rendesen szól a 107 mellett és ellen is. Utóbbinál maradva: dejszen még mindig itt a 206, a nagyon (és méltán) népszerű 206-os. Most már a végletekig kiforrott technika, négyszázféle verzió. Meg az 1007-es, a tolóajtós, bár ő jóval drágább. De hasonlóan szerethető, trendi meg minden. Ergó csak Peugeot-ból annyi, de annyi a kisautó, hogy nyilván a legszubjektívabb szempontok szerint dönt a vásárló, vagy.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Vagy azt mondja árérzékenyileg, hogy jé, ez csak kétmillió, vegyük ezt. Kell a francnak az a sok elektromos izé - van neki négy kereke, az orrában egy motor, tágasabb, mint hinnénk, elférünk benne, elvisz minket innen oda, és még vissza is hoz. És még csinos is. Tök rendben van ez így.