Legjobb - Mazda3 MPS menetpróba

Vágólapra másolva!
Nincs ezen mit szépíteni, mármint a riválisok szempontjából: a kompaktok legdurvábbikát mostantól úgy hívják, hogy Mazda3 MPS. Ereje, tudása meggyőző, formája, komfortja ötös, ára is több mint versenyképesnek ígérkezik. Németországban vezettük.
Vágólapra másolva!

Ööö, ősz van. Kapitányunk egyszerűen ezzel magyarázza a csúnya késlekedést. Hogy reggel masszív köd volt München környékén. Ahová mi, rettenthetetlen jómunkásemberek tartanónk, s ahonnan csak nem akaródzik megérkeznie a gépnek. Aztán mégis, végre, és a valamiért Feriről elnevezett hegyünket - az egész magyaros országgal egyetemben - egy bő napra hátulhagyjuk.

Na jó, ez most nem tartozott szorosan a tárgyhoz, sőt egyáltalán nem, csak ha az ember egy ilyen kocsi kipróbálására utazik, a program meg szoros, korlátos, naná, hát igenis fontos tényező az idő. Mindegy, lényeg a lényeg. Hogy a Mazda3 MPS tényleg baromira rendben van. Amennyit és amennyire lehetett, meghajtottuk, kihasználva a nemzetközi menetpróba minden szabad percét.

Mert eddig mit is tudtunk a Mazda3 MPS-ről? Hogy a márka legsikeresebbjének, a 2003-as bemutatása óta már egymiliós darabszámmal büszkélkedő kompaktjának sportos, ütős, vérbő csúcsverziója. A már általunk is tesztelt, kiváló Mazda6 MPS kisöccse. Ugyanazzal a 2.3 literes, közvetlen benzinbefecskendezéses turbómotorral, nem kevesebb mint 260 lóerővel. Hasonlóan visszafogott dizájnnal. De nem összkerekesen. Akkor meg hogy jut az útra ez a komoly kraft?

Oké, voltaképp ez enyhítette az említett várakozás okozta feszültséget. De fokozta is. Micsoda? Hogy zúzós kanyarokban sperrdifi gondoskodik a mosoly konzerválásáról! Hűha, egyre jobban hangzik... Szóval nem csak felpaprikázottan elölhajtott, hanem a szorgos és leleményes japán mérnökök szándékai szerint egy spéci technikával az úthoz ragasztott járgánnyal van dolgunk. Jó.

Mert mit, kit kell aláznia a Mazda3 MPS-nek? Lássuk csak: egy Ford Focus ST-t, egy Opel Astra OPC-t, egy Renault Mégane RS-t, egy Volkswagen Golf R32-t, is. Meg tudása révén mások is, prémiumok jönnek a képbe. Alábbi táblázatunkban az esszencia (modell, motor, lökettérfogat, van-e turbó vagy nem van, milyen a hajtás, hány ajtós a kivitel, súly kg-ban, teljesítmény LE-ben, nyomaték Nm-ben, végsebesség km/h-ban, 0-100-as gyorsulás mp-ben, ár M Ft-ban):

Alfa Romeo 147 GTAV6/243179-e313602503002466,3-
Audi A3S4/161984T4313202002802367,18,9
Audi S3S4/161984T4314552653502505,710,7
BMW 130iS6/242996-h514502653152506,110,3
Ford Focus STS5/202522Te3/513922253202416,87,3
Mazda3 MPSS4/162261Te514102603802506,17,7*
MB C 350 Sportcoupé*V6/243498-h315402723502506,412,2
Opel Astra TurboS4/161998Te3/513852002622347,86,1
Opel Astra OPCS4/161998Te313932403202446,48,4
Renault Mégane RSS4/161998Te513652253002366,57,1
Seat Leon FRS4/161984Te513342002802297,36,8
Skoda Octavia RSS4/161984Te514002002802407,36,8
VW Golf GTIS4/161984Te3/513282002802357,27,8
VW Golf R32V6/243189-43/515102503202506,512,6

Hát, ezek szerint egyedül az Audi S3 gonoszabb. De 3 millióval drágábban. Aha, áruljuk akkor el: állítólag 7,5-8 millió között lesz a Mazda3 MPS ára, közelebb a hétfélhez (szóval ezért a *). Itthon 2007 márciusától kapható, a tervek szerint, ha jut a 2500-as kontingensből annyi kis hazánkba, 50-60 darab találhat gazdára (mint a 6-os MPS-ből) is. De nem is nagy baj, hogy ilyen kevéske, mert ahogy gyári elöljárók fogalmaztak: legyen az MPS (Mazda Performance Series) ritka, gyűjtői akár. Legyen, olyan.

Forrás: [origo]

Alig 4-5 fok, de napos, száraz idő és gyönyörű, hegyes-völgyes-tavas-erdős táj - kora reggel a Bajor Alpokban. Még több, már-már giccses fotó a galériában!

A táblázathoz még: a Merci automataváltós. A többség meg sornégyes turbós, és elölhajtott. Ám sperr nélküli. Hiányzik a listáról egy majdani Honda Civic Type-R, egy Seat Leon Cupra, egy Toyota Corolla és egy Volvo C30, na meg egy Dodge Caliber SRT4 - nos, az amerikai fenegyerek miatt nem kommunikálja a Mazda, hogy övé a legerősebb hot hatch. A vadított Caliber állítólag 300 lovat mozgósít, ennyivel gazdálkodhatik majd az a fordos is, akinek lesz összkerekes Focusa, ha lesz.

Forrás: [origo]

Mondok, hogy már-már giccs!

És vajon Mazda3 MPS-ből készül-e 4WD-s? És háromajtós? Többek között ezekkel a kérdésekkel bombázták az illetékeseket a sajtó mindig elégedetlen munkatársai. És a válasz: igen, talán, idővel.

LSD, géplélek

Ilyen LSD-t, pontosabban Super LSD-t mindenkinek! A Super Limited Slip Differential legális kábítószer, magyarul részlegesen önzáró differenciálmű, szépen osztja a nyomatékot az első kerekek között.

És amit még technikailag tudni érdemes: a Mazda3 MPS-ben intelligens a szívóoldali és töltőnyomás-vezérlés, azaz félelmetesen egyenletes a nyomatékleadás. Az első két fokozatnál külön odafigyeltek a nyomaték-karakterisztikára, a rendszer a kormányelfordítás szögét is felügyeli. A szekvenciális szelepvezérlés optimalizálja a szívószelepek nyitását és zárását. Vezérelt a fojtószelep és a turbófeltöltő lefújószelepe is, ezáltal nem lökésekben jön az erő. A DSC (dinamikus menetstabilitás-ellenőrző) az első és a hátsó kerekek sebességének különbségét "nézi", és segít, ha kell.

De nem is biztos, hogy igazából szükség van a négy hajtott kerékre, ha már a Mazda3 MPS rendelkezik ezzel a bizonyos sperrel (MX-5 és RX-8-módra). Még a 210 lóerős MINI Cooper S JCW ugrik be - ha nem is ez az osztály, de az a kis kocsi is elképesztő. Miként a Mazda3 is, ahogy van, egy közel tökéletes autó. A felfrissített változatból már próbáltuk az 1.4-est, a kétliteres, 150 lóerős GTA-t, és ezt is, azt is szerettük. Az MPS-t meg tiszteljük. A cikkíró már bolondul is érte, bár még tartja, hogy a kategóriában a Focus ST a kedvence. De ez a Mazda3 MPS erősebb, jobban fordul..., na, lapozzunk!

Októberben érkezik a 260 lóerős Mazda3/auto/ujdonsag/20060921oktoberben.htmlEgymillió Mazda3/auto/gazdasag/20060911egymillio.html