Most lehetne kezdeni a sírást, hogy mennyire lehetetlen bármi újat kitalálni a puttonyos 159-esről. De ilyen most nem lesz. Ehelyett megerősítjük, hogy a 159 SW gyönyörű, kívánatos és mindenben veri elődjét, az egyik, ha nem a legszebb kombi a piacon. És ezzel nehezen lehetne vitatkozni. Szigorú nézés, mégis lágy vonalvezetés, csak rá kell pillantani, és máris jobban indul a nap. A parkolóban fejünket királyi tartásba emelve lehet gyűjtögetni az elismereső pillantásokat, igen, ez az enyém, neked meg csak egy vacak Trabantod van, húzz, ahova akarsz. Ezzel az autóval közlekedni életérzés, sokáig tartó élmény. És a csajoknak is bejön.
De nem ezért kértük el, hiszen ez a korábbi tesztek során már kiderült. Az is, hogy a helykínálat elöl-hátul méretes, hogy az összeszerelés minősége már-már a híres német konkurenciát idézi, és hogy az autóba a gyár történetének egyik legjobb kézi váltóját építették az Alfa mérnökei. Viszont a 2,4 literes, öthengeres dízelmotort korábban egyszer sem nyúztuk, a teszt apropóját ez az erőforrás szolgáltatta. Koncentráljunk hát elsősorban őnagyságára.
Maga a motor nem olyan fene nagy újdonság, hiszen az Alfa modellpalettáján egy ideje már szerepel a 2,4-es hajtómű. A 159-es piacra dobásának tiszteletére azonban az olaszok alaposan megdolgozták a szívét, így a korábbi 175 helyett 200 lóerő leadására képes. Nem spóroltak a nyomatékkal sem, Nm-ből kereken 400 van, méghozzá már kétezres fordulatszámtól. Az adatlap 8,6 másodperces százas sprintet ígér, vagyis minden nagyon ígéretes: ezért aztán arra voltam kíváncsi, hogy megéri-e azt a több mint másfél millió forintos felárat, amennyivel az 1,9-esnél drágábban mérik.
Ha ebből a szempontból vizsgáljuk, akár csalódás is lehetne a 2,4-es Alfa. Persze nem az, hiszen 10,3 millió forintért azért már szoktak adni valamit, a 159-es nem is nyújt keveset. Mégis... Nem szólnak a fanfárok, nincs letaglózó élmény, tulajdonképpen nincs semmi igazán emlékezetes. Hogy miért? Mert a 159 SW a maga 1,7 tonnájával lehetetlenné teszi, hogy a motorban rejlő 200 ló megmutassa, mit tud.
Az 1,9-es JTD olyan, hogy nehéz benne csalódni. Talán pont ez a csúcsdízel baja, hogy az előzetes ismeretek birtokában túl sokat vár tőle mindenki, aminek aztán képtelen megfelelni. Ülésbe passzírozó gyorsulás kéne? Mindig, minden helyzetben támadni kész erő? Meg élményhegyek? Akkor tessék máshol keresni: a 2,4-es dízel érzésre alig valamivel fickósabb a kistestvérnél.
Legnagyobb baja, hogy 2000-es fordulat alatt bántóan nem csinál semmit, szinte haldoklik, ha egy váltás után a kritikus határ alatt találja magát. Amint a mutató a ketteshez ér, összeszedi magát és úgy meglódul, mintha seggbe rúgták volna, négyezerig tartja is az iramot. Itt aztán vége a murinak, muszáj a váltóhoz nyúlni, és ez így megy a végtelenségig. Kétezertől kettőötig van székbe préselés, valami, ami kerekké tenné az egészet, mégis hiányzik. Nem kárpótol a motorháztető felől érkező mély, stílusos dörmögés sem, ide nekem az 1,9-est, azzal ellennék életem végéig. Gázolajra is kevesebbet kellene költenem, a 2,4-es 10-10,5 literes (inkább városi) étvágyát kicsit sokallom. Ha valami ítéletfélét kellene mondanom róla, az valahogy így szólna: jójó, csak kicsit drága.
Alfa Romeo 159 SW 2.4 JTDm Distinctive - alapadatok motor: S5/20 turbódízel, 2387 ccm |