Osztrigás száj - interjú Marcus Fairs-szel

Az eredetileg bútortervezőként diplomázott Marcus Fairs, a legendás ICON magazin egykori vezető szerkesztőjével egyik hakniján, a belgrádi design héten ismerkedtem meg. A karácsony környékén magyarul is megjelent Design a 21. században című könyve kiadása miatt a magazintól viharos körülmények között eltávolított újságíró jelenleg a dezeen.com -ot, azaz a kreatív területen mozgó médiumok egyik legsikeresebbikét szerkeszti. Észak-londoni lakásában beszélgettem vele. Kisvártatva felesége és két kisgyermeke is csatlakozott.

Lehet-e egységes brit design stílusról beszélni, illetve mi a véleménye a brit kortárs design közegéről?
Alapvetően két design-szférát különböztethetünk meg: a londonit, és azt, ami Londonon kívül esik, vagyis a londoni és a brit design közé semmiképpen sem tennék egyenlőségjelet. A londoni design egy önálló fenomén, amolyan különleges kereszteződés, bárhol is tanuljon az ember forma- és tárgytervezést, végül Londonban köt ki, hogy végére érjen ennek a tanulási folyamatnak. A londoni szintér elsősorban színes. A globalizációnak köszönhetően ugyanolyan feltételek között dolgozik itt skót és japán. Ugyanakkor bármennyire is szívesen gondolnánk az ellenkezőjét Londonnak nem a divathoz, alkalmazott grafikához, építészethez, tárgytervezéshez kötődik a legfontosabb bevételi forrása. London pénzügyi központ maradt. Mind a mai napig nem is értem mit keresnek itt a látható szépséggel foglalkozó alkotók. Nem értem, hogy lehetséges ez, hiszen itt minden drága, és piszkos is... Talán a szabadság érzése az, amit ez a város magában hordoz. London egyébként inkább egy verbális, hogy úgy mondjam lírai város: elsősorban a szavakon van a hangsúly. Zenészek, költők, politikusok váltak mindig a meghatározó figurákká és a mindennapi londoni ember elbizonytalanodik, ha a vizualitáshoz kapcsolódó dolgokról van szó. Így a londoni design nem a londoniak számára alkot. London inkább egy olyan centrum, ahová a művészek megérkeznek, megosztják egymással terveiket, fantáziáikat, egyszóval ez az a hely, ahol ötletek generálódnak.

Miképpen működik az a média, ami végeredményben mégiscsak kapcsolódik ennek a közegnek a belső működéséhez?
Az építészet, illetve a design a tömegmédiában elhanyagolt dolog, bár a mainstream-média az utóbbi időben érdekeltté vált a design egy részének propagálásában. Itt a hangsúly elsősorban a fogyasztáson, a vásárláson, az eladáson van. Érdemi építészet-kritikával például, nem nagyon találkozik az ember. De tegyük hozzá, maga a média is óriási változáson esett át. A kritikai ítéletalkotás ideje, mintha lejárt volna. Míg egykoron a kritikus (akár egy orvos) tudásánál fogva pozíciót, tiszteletet vívott ki magának, és heti rendszerességgel megfigyeléseivel, kritikai észrevételeivel (az orvos esetében gyógyírral) látta el a tömegeket, addig mára ilyen jellegű tudás már nem olyan fontos, hiszen az interneten keresztül bármi nemű tudás könnyen megszerezhető, elérhető.

Az újságíró az információáramlás kulcsfigurája volt, kontrollálhatta, miképp áramoljon tovább az információ a köz irányába, ám mára ezt a pozíciót az internet valamelyest kivette az újságíró kezéből. Az emberek a média nélkül is kapcsolatba léphetek egymással. A tradicionális médiát majd hogy nem teljességgel kiszorítja a világháló.

Hol vannak a desing - mint diszciplína - határai? A divat, az építészet, a grafika beletartozik-e? Mi a belső viszony ezek között?
A designnak nevezett dolgon belül teljesen különálló területekről van szó. Valamennyi terület külön gazdasági szektor alapját képezi, bár vannak próbálkozások a kollaborációra, ezek nem működnek túl gyakran - értendő ez elsősorban a divat és a formatervezés kapcsolatára. Más a helyzet az építészet és a formatervezés viszonylatában. A legtöbb londoni építésznek van formatervező stúdiója és praxisa is. Valójában nem tudom pontosan megadni a választ, nem vagyok történész, sem kritikus, újságíró vagyok, és persze arról írok, ami számomra érdekes (nevet).

Hogyan indult a blogger karriered?
Frusztrálva tapasztaltam, hogy az internet, ami az infóáramlás potenciálisan legerősebb forrása lehetett volna, nem tudott kielégítő válaszokat adni a kérdéseimre. Szükségszerű volt, hogy felkeressek alkotókat, megnézzek kiállításokat, látni akartam mi, és hogyan zajlik a design világában. Majd elkezdtem próbálkozni a blogommal - soha nem hittem, hogy ez ennyire működik, felfut majd. Egy kísérletnek indult az egész.

Miképp reklámozod a dezeen.com blogodat? Hogyan reagált erre az a nyomtatott sajtó, ahonnan a fizetésedet kaptad?
A reklám szükségszerű része egy online felületnek, ez egyértelmű. Az újságíró nem a semmiért dolgozik a neten sem, és nyilvánvaló volt, hogy ez lesz az első, ami miatt támadnak majd az alkalmazóim. És valóban kemény kritikák értek a nyomtatott sajtóban dolgozó kollégáim részéről. Ugyanakkor a laikusoknak tetszett az, amit kaptak, láttak. A reklámokon túl, az oldal beindulásához természetesen nagy összegeket kellett az oldalba fektetni, de megérte. A látogatottsági mutatók magasak (havonta több mint 300 000 egyedi látogató), ami azonban számomra a legfontosabb visszajelzés, hogy az emberek beszélnek az oldalról, ismerik, és magas a rendszeresen visszatérő látogatók száma.

Ami a felület értékesítését illeti, nincsenek bevált stratégiák, megkeresem a hirdetőket, megkérdezem, akarnak-e az oldalon hirdetni, és ők eldöntik, igen vagy nem - minden ugyanúgy működik, mint az Icon idején.

Mesélj az egyéb terveidről!
Az Iconból történő kirúgásom után pontosan tudtam, hogy egy olyan vállalkozást szeretnék beindítani, ahol magam ura lehetek. A blog indításakor határozott célom volt, hogy az oldal ne a nevem miatt, hanem a tartalom miatt váljék sikeressé. Nem akartam, hogy a Marcus Fairs név miatt látogassák az oldalt. Nem akartam egy Marcus Fairs-brandet, nem akartam blogsztárrá válni, éppen ezért csak alaposabb tanulmányozás után derül ki, hogy az oldalt én működtetem.

A valódi, design-konzultációval foglalkozó vállalkozásomat apám walesi szőlőfalujának a neve, vagyis az Oystermouth neve köré terveztük. Mindig is imádtam ezt a nevet, olyan akár egy orákulum, most pedig tervezők egész csoportja dolgozik azon, hogy e név köré valami különlegeset építsen. A terv, hogy egy misztikus, szédítő terméket hozzunk létre, amit nem kívánunk megmagyarázni, ami már önmagában valamit képvisel, minket (nevet).