Ötven fok és téboly Dél-Afrikában: Doris Lessing

Ne higgyünk a fülszövegnek: Doris Lessing A fű dalol című regényének semmi köze a szerelemhez, a szenvedélyhez vagy bármiféle romantikus háromszögtörténethez. Ezt csak nekünk találta ki a kiadó, hogy vegyük meg a könyvet. A fű dalol ehelyett a csendes őrület hátborzongató regénye, amely azt írja le komótos türelemmel, hogyan fő meg egy jobb sorsra érdemes asszony agya a napégette pléhházikóban Zimbabwéban. Nem vidám.

A fű dalol a 2007-ben irodalmi Nobellel jutalmazott Doris Lessing első regénye, amely több mint egy fél évszázaddal ezelőtt, 1949-ben jelent meg. Az irodalomtörténet nem ezt a kötetét tartja legjelentősebbnek, hanem a modern regénytechnikákkal dolgozó, feminista klasszikusként kezelt The Golden Notebook-ot (Az arany jegyzetfüzet), amely azonban még nem jelent meg magyarul, így a hazai olvasók egyelőre korábbi kötetek (és azok új kiadásainak) segítségével ismerkedhetnek az idős írónő munkásságával.

A kritikusok szeretik Lessinget feminista szerzőnek látni, és annak ellenére dugták ebbe a fiókba, hogy maga az írónő tiltakozott ellene. Sándor Bea "antifeminista feminista író"-nak nevezte Lessinget egy méltató cikkében; az ítélet tűpontos, az írónő könyvei erős női nézőpontot képviselnek, ám ez még önmagában egy könyvet sem tesz feministává, főleg ha szerzőjük hangsúlyozza, hogy nem akar e zászló alá felsorakozni.

A fű dalol-t olvasva még nehezebb elképzelni, miért bomlik ki Lessing körül az ádáz feminizmus-vita: főhőse egy szerencsétlen nő és sajnálatra méltó férje. Mindketten egyformán vergődnek sorsuk csapdájában - egyikőjük sem jobban áldozat, mint a másik.

A városban felnövekvő, önállóan kereső Mary akkor tér vakvágányra, amikor megismétli anyja rossz választását, és házasságkötésével visszatér gyermekkorának színhelyére, a nyomorba. Férje, Richard Turner keresztje pedig az, hogy férfinak született, ám képtelen megfelelni annak a társadalom által támasztott követelménynek, hogy tisztességesen tartsa el családját: alkalmatlan erre a szerepre.

Kettős pszichológiai dráma A fű dalol című regény: azt meséli el, hogy a nyomorban, az elzártságban és a hőségben hogyan megy tönkre két ember.

Izgalmas gyilkossági hírrel kezdődik a regény: Mary Turnert holtan találták verandáján, a tettel szép termetű afrikai szolgáját gyanúsítják. Kíváncsian olvassuk a könyvet, mikor derül már ki, hogy a szolga ártatlan, a háttérben romantikus szerelem húzódik, és valahogy a fehérek előítéletei törték össze az idillt.

Megjelenik előttünk az afrikai romantika: Elza játszadozik kölykeivel kicsit arrébb, Meryl Streep khaki-színű kosztümben pompázik a szomszédban, néhány dzsip is elhalad, az ültetvényes életét lefestő jeleneteknél pedig kicsit beúszik Tamás bátya és Isaura.

Ahogy fokozatosan halad előre a regény, úgy építi le kíméletlenül romantikus várakozásainkat. A könyvből árad a száraz hőség, ránk telepszik a nyomasztó por, és mire összeáll bennünk a kép, hogy Maryék zsíros pléhkasztniban nyomorognak, amely napközben több mint ötven fokra melegszik föl, és Richard ügyetlensége és csökönyössége miatt kilátásuk sincs arra, hogy valaha máshol, máshogy éljenek, akkor rájövünk, itt nem lesz love story.

Doris Lessing bevásárlásból hazajövet megtudja, hogy ő kapta 2007-ben az irodalmi Nobel-díjat

A történetből kiszűrődő fullasztó hőség és nyomasztó hangulat miatt ez a regény nem éppen könnyű olvasmány. Ami történik, mind bent történik, Mary és Richard fejében: a férj majd meghal a lelkifurdalásról, amiért ilyen nyomorba kergette az asszonyt, a nő pedig dühös és magányos. A felszínen nem változik semmi, csak fortyog mindenkinek az agyvize.

Doris Lessing

Ilyen hangulatban a regény domináns konfliktusa - a feketebőrű munkásokat sújtó, megdöbbentő erejű rasszizmus és a fehérek elszigeteltsége- szinte mellékszállá töpörödik. Talán ha 1950-ben olvasnánk a könyvet, és tudnánk, mindez most történik, akkor sokkolóbb lenne az a jelenet, amikor Mary bevallja, hogy állatnak tartja a feketéket.

Fél évszázad távolából, Martin Luther Kinggel és Tamás bátyával a hátunk mögött nehéz kibogozni, hogy a koloniális élmény Lessing számára a fehér gyarmatosítók rettegése vagy a feketék animális ereje és vibráló szexualitása lett volna. A kritikusok ugyanis így magyarázzák a regényt, Maryben és Richardban a fehér gyarmatosítók allegóriáját látva. A mai olvasó számára azonban a rasszizmus és női szemszög problematikájából mintha csak az ennél univerzálisabb témák maradtak volna fenn az idő rostáján: a nyomor, az elrontott házasság, a tehetetlenség és a magány pszichológiája.