Kihallgatták a miniszterelnök ismerősét brókerügyben

Vágólapra másolva!
Tanúként hallgatta ki az ORFK Mudura Sándor romániai magyar vállalkozót, Medgyessy Péter miniszterelnök ismerősét. A rendőrség azzal indokolta a kihallgatás szükségességét, hogy Mudura szerepelt a K&H Bank VIP-listáján.
Vágólapra másolva!
Milliárdok Mágusaihttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=10180Könyv a brókerbotrányról

Tanúként hallgatta ki a rendőrség Mudura Sándor romániai magyar vállalkozót a K&H brókercégének ügyével kapcsolatban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombaton. Garamvölgyi László szerint Mudura Sándor szerepelt a K&H Bank úgynevezett VIP-listáján. Hozzátette: a listán szereplő mintegy 200 személyhez hasonlóan idézték be tanúnak a vállalkozót is.

Az RTL Klub televízió szombat esti hírműsora szerint a magyar hatóságok zárolták a Mudura Sándor résztulajdonában lévő, a fia által vezetett magyarországi Ramexa Rt. vagyonának egy részét. Mudura Sándor a hírműsorban azt mondta, felháborítja ez az eljárás. "Be fogom perelni a magyar államot az aljas, szemét húzásért" - fűzte hozzá.

Garamvölgyi László közölte: nem tud a romániai vállalkozó számlájának zárolásáról. Hozzátette, a hatóságok az ügyben gyanúsítottként szereplő személyek vagyonát zárolták. A szóvivő elmondása szerint ezekben az esetekben a bírósági végrehajtók járnak el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!