Meg kellene tanulni örülni a mások másságának

Vágólapra másolva!
Lakatos Márk stylistról megtudhattuk, hogy a különc embereket kedveli, és saját magát is flúgosnak tartja. Márk olvasóink kérdésére elmondta, hogy egyre nagyobb divat a legdrágább cuccokat a legolcsóbbakkal keverni, hogy az idén ősszel nagyon menőek lesznek a mesefigurás ruhadarabok, és azt is, hogy élete egyik legnagyobb élménye volt átváltoztatni Oláh Ibolyát a Megasztárból.
Vágólapra másolva!

- Hogyan lettél stylist? Mi kell ehhez? (cool)
- Általában mindenki ezzel a kérdéssel kezdi - úgy látom, hogy még mindig nem teljesen világos, mit is csinál a stylist valójában. Úgy lettem stylist, hogy kiskoromtól fogva figyeltem, az emberek hogyan néznek ki, mit vesznek fel, miben néznének ki jobban vagy szerintem mitől nem néznek ki jól. Aztán nagyon sok más dologgal is foglalkoztam: színházban dolgoztam, zenét és nyelveket tanultam, külföldön éltem, majd aztán a sok lerakódott élményanyaggal visszafordultam ebbe az irányba. Gyakorlatilag az első munkám egy kedves barátom, Nagy Ervin színművész felkérésére született, akinek egy kisfilmjében kellett kitalálnom a három főszereplő arculatát.


- Gondoltad valaha is, hogy sikeres leszel? (_sCr3w_)
- Nem feltétlenül a sikeren gondolkoztam el először, hanem azon, hogy a sok dolog közül, ami érdekel, melyik az, amelyikkel igazából ki szeretném tölteni az életemet. Gyerekkorom óta, ahogy ezt az előbb írtam, nagyon sok területen próbáltam ki magam, és sokáig nem tudtam eldönteni, hogy melyik irányba menjek. Mindig is lenyűgöztek az olyan emberek, akik egészen kicsi gyerekkoruk óta egy pályára álltak rá, és annak tudták magukat szentelni száz százalékig.

- Milyen iskolát kell ahhoz elvégezni, hogy valaki stylistként dolgozhasson? (mikieger)
- Az én példám azt mutatja, hogy nem kell kifejezetten papír a munkához. Én igazából az első munkám után folyamatosan kaptam a felkéréseket, így ismert meg egyre jobban a szakma.

- Jól kell tudnom rajzolni, ha ilyen pályára akarok menni? (Kaaaata)
- A rajztudás mindenképpen segít, hiszen a fejedben megszülető dolgokat könnyebben tudod közvetíteni a veled együtt dolgozóknak. Ám a divattervezőktől eltérően ez nem alapkövetelmény.

- Nehéz szakma a stylistkodás? Milyen típusú embereknek javasolnád? (_christin14_)
- Egy stylist nagyon sokféle dolgot csinálhat. Én például dolgozom divatlapoknak, tévéműsorban, rádióműsort vezetek, divatbemutatókat, reklámfilmeket készítek. Az egyik legfontosabb munkám az, hogy három éve a Katti Zoób-divatház állandó sylistja vagyok. Ezek nagyon különféle munkák, nem minden stylist tevékenykedik ilyen sokféle helyen, de már említettem: én már gyerekkoromban is sokféle dologgal foglalkoztam. Ez a munka olyan embereknek való, akiket foglalkoztat a körülöttük lévő világ esztétikuma, és ezt a divatban mint médiumban szeretnék megfogalmazni.

- Foglalkozol fiatalok képzésével? (veszprem)
- Mivel én nem tanultam sehol ezt a szakmát, nem is tudom igazából, hogy milyen képzés az, ami a leginkább felkészíthetne valakit a stylist foglalkozásra. Én nem hiszek ennek az intézményes rendszerében. Szerintem ez inkább egy életforma, ami azon alapul, hogy az ember a lehető legtöbb dologra legyen nyitott. Mostanában egyébként sokan kérdezik ezt tőlem, úgyhogy elkezdtem azon gondolkodni, hogy kitalálok valami olyan kurzust, ahol az általam nagyra tartott személyeket megkérem, alkossunk meg közösen egy programot, ami segíthetne a jövendő stylistjainak, hogy álljanak rá erre a nyitottságra, érdeklődésre.

- Úgy érzed, meg tudod mondani másoknak, mit hordjanak, mert neked ehhez különleges érzéked van? (_sCr3w_)
- Nem feltétlenül különleges érzékről van szó, hanem olyan empátiáról, amivel megpróbálsz belehelyezkedni annak a személynek a helyzetébe, akit fel kell öltöztess.

- Úgy gondolod, hogy az a trend, amit te diktálsz, mindenkinek tetszik ? (_sCr3w_)
- Egyáltalán nem gondolom, hogy egy stylistnak az ízlése mindenkiével egybe kell, hogy essen. Ez nem is lehetne így, hiszen akkor kötelezően mindenkinek mao-kabátban kéne járnia.

- Mennyibe került a legdrágább ruha, amit a kezedbe fogtál ? (leipsig)
- Egy divatfotózás alkalmával dolgoztam egy több, mint 6 millió forint értékű Christian Dior lézerrel vágott nyírt nercbundával, illetve szintén fotózás alkalmával találkoztam össze egy majdnem 20 millió forint értékű brilliáns nyakékkel.

- Szerinted mikor néz ki jól valaki? (mikieger)
- Ha sugárzik róla az, hogy szereti magát. És rendben érzi magát úgy, ahogy van. Ezt a többiek rögtön észreveszik.