Árt-e a kisgyereknek, ha az anya korán munkát vállal?

Vágólapra másolva!
Sok szülőnek okoz dilemmát, hogy az állásukat tartsák-e meg, vagy inkább otthon maradjanak a gyerekkel. Nekik jelenthet jó hírt az a brit kutatás, amely az anya munkavállalása és a gyermek érzelmi fejlődése közti kapcsolatot vizsgálta. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa által támogatott kutatás szerint nincs jelentős káros hatása a gyermek fejlődésére, ha az anya munkát vállal már a gyermek első életéve alatt. 
Vágólapra másolva!

"Néhány korábbi kutatás eredményei azt sugallák, hogy rossz hatással lehet a gyermek érzelmi fejlődésére, ha az anya dolgozik az első életéve alatt. Mi nem találtunk bizonyítékot arra, hogy ez bármilyen módon károsan hatna a gyerek viselkedésére a későbbiekben." - összegezte a brit kutatás eredményeit Dr Anne McMunn, a University College London munkatársa. Sőt, általánosságban elmondható, hogy a kutatók több viselkedési problémát találtak az olyan családokban, ahol az anya nem dolgozott, vagy mindkét szülő otthon volt. Ha az anya nem dolgozott, az ugyanis sokszor szegénységgel, aluliskolázottsággal, depresszióval járt együtt.

Nagy-Britanniában a szoptató anyák 66 százaléka dolgozik, közel 30 százalékuk főállásban. A vizsgálatba a kutatók 19 ezer, 2000-2001-ben született gyereket vontak be, akiknek érzelmi viselkedésüket három- és ötéves korban is felmérték.

A legtöbb viselkedési nehézség a két nem dolgozó szülővel élő gyerekeknél van

Az olyan családokban, ahol a szülők együtt éltek, és mindketten dolgoztak, a kutatók azt tapasztalták, hogy a gyermek viselkedési nehézségei és az anyai munkavállalás közötti összefüggés a lányok esetében erősebb.

Ám a statisztikák szerint hagyományos családmodell esetén - ahol az apa fizetéséből élnek -, az ötéves lányoknak sokkal több nehézségük volt, mint a két fizetésből élő családok kislányainak.

Az olyan családokban, ahol az anya volt a kenyérkereső, a fiúgyermekek több nehézséget mutattak ötéves korban, azokhoz a fiúkhoz viszonyítva, akiknek a családjában mindkét szülő dolgozott. Ugyanez viszont nem volt igaz a lánygyerekekre.

Korábbi kutatások is utaltak arra, hogy az anyjukkal, vagy két nem dolgozó szülővel élő gyerekeknél sokkal nagyobb arányban volt megfigyelhető ötéves korban viselkedészavar, mint azoknál, ahol mindkét szülő dolgozik. A tisztes kereset és az anyai tulajdonságok azonban tompíthatják ennek hatását.

A kutatásvezető így fogalmazott: "a dolgozó anyák között nagyobb eséllyel találni iskolázottabbakat, jobb anyagi helyzetben lévőket, és kisebb az esélye a depressziónak is közöttük, mint azoknál, akiknek nincs munkahelyük. Ezek a faktorok magyarázattal szolgálhatnak a nem dolgozó anyák gyermekeinek viselkedési nehézségeire."