Édes vízgömbökkel a felesleges kilók ellen

Vágólapra másolva!
A dinnye 90 százalékban víz, így kiváló folyadékpótlásra, és energiatartalma is alacsony. Emiatt a dinnyediéták nagy népszerűségnek örvendenek, ám legyünk óvatosak, ne vigyük túlzásba a böjtölést, és váltogassuk a két dinnyefajtát, hiszen a sárgadinnye tápanyagban sokkal gazdagabb, mint a görögdinnye.
Vágólapra másolva!

A görög- és a sárgadinnyét üdítő gyümölcsként fogyasztjuk - kevesen tudják róluk, hogy a zöldségfélék családjába tartoznak, a tökkel, illetve az uborkával állnak rokonságban. Ma már kora tavasztól vásárolhatunk import dinnyét, de a hazai, júliustól augusztus végéig kapható dinnye frissebb és finomabb.

A dinnye 90 százaléka víz

Mindkét dinnyefajta magas, körülbelül 90 százalék víztartalmú, így energiatartalmuk is alacsony (görögdinnye: 29 kcal/100g, sárgadinnye: 40 kcal/100g, zöldhúsú sárgadinnye: 47 kcal/100g). Zsír és fehérje elhanyagolható mennyiségben van bennük. Szénhidráttartalmuk gyorsan felszívódó fruktózból (gyümölcscukor), glukózból (szőlőcukor) és szaharózból áll (görögdinnye: 8,3g/100g, sárgadinnye: 9,5g/100g, zöldhúsú sárgadinnye: 11,1g/100g).

Glikémiás indexük (GI) magas, gyorsan emelik a vércukorszintet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy cukorbetegek nem fogyaszthatják, betervezhetik étrendjükbe a napi engedélyezett szénhidrátmennyiségen belül, de egyszerre kis adagban, vagy étkezés után desszertként fogyasszák.

A sárgadinnye tápanyagban sokkal gazdagabb, mint a görög

A görögdinnye tápanyagtartalma csekély, kis mennyiségben C-, B- és A-vitamin, karotin, valamint kalcium, kálium, magnézium, nátrium, foszfor, vas és mangán található benne. Tehát nem tápanyagtartalma miatt, sokkal inkább finom íze, üdítő hatása és magas víztartalma miatt lehet kedvenc gyümölcsünk. Az éretlen dinnyéből savanyúság készíthető.

A görögdinnyével szemben a sárgadinnye táplálkozástani értéke igen magas. Az egyik legtöbb karotint tartalmazó gyümölcsünk (4700 mcg/100g). Jelentős mennyiségű folsav és C-vitamin is van benne, továbbá kkisebb mennyiségben B1- és B2-vitamin, biotin, niacin, A- és E-vitamin. Ásványi anyagokból többet tartalmaz, mint a görögdinnye, megemlíthető kálium-, kalcium-, magnézium- és foszfortartalma. A legtöbben nyersen szeretik, de készíthetünk belőle befőttet, dzsemet, cukrozott gyümölcsöt és rostos levet is.

A dinnyék gyógyhatású vegyületei közül kiemelendő a karotinoidok családjába tartozó likopin, amely segít a daganatos betegségek megelőzésében. A flavonoidok közül az apigenin nevű vegyületet tartalmazzák, amely gátolja a szabadgyökök keletkezését, így rákmegelőző és gyulladáscsökkentő hatású.

Már az ötnapos dinnyediéta tápanyaghiányt okozhat

Számos ötnapos dinnyediétát találunk a világhálón, melyek gyors testsúlycsökkenést ígérnek.

A diéták egyik fele azt ajánlja, hogy étkezésenként váltogassuk a két dinnyefajtát. A dinnyesalátába tehető továbbá kevés mazsola, joghurt, alma, fahéj, kiskanál méz. Két étkezés között pedig gyógyteát és szénsavmentes ásványvizet ajánlanak.

A diéták másik része viszont az első napon csak görögdinnye fogyasztását írja elő, a második napon pedig csak sárgadinnyéét. Egy adott napon belül nem javasolják a kétfajta dinnye keverését. A többi napon ezek az ajánlások már nem ilyen szigorúak, a harmadik naptól ki lehet egészíteni a dinnyét sajtokkal, joghurttal, pirított rozskenyérrel, salátával vagy mézzel, ízesítésre pedig gyömbért lehet használni. Az ötödik napon már egy kevés grill csirkemellet is ajánlanak ezek a diéták.

Dietetikusi szemmel már öt nap alatt is tápanyaghiányt okozhatnak ezek a szigorú étrendek, mivel nem tartalmaznak testépítő fehérjéket, továbbá szigorúságuk miatt nem is könnyű őket végigcsinálni. Ismert, hogy a gyors, radikális fogyás a legtöbb esetben visszahízást eredményez a kúra befejezése után. Ezért érdemesebb változatosabb, energiaszegény étrenddel próbálkozni, hogy megszabaduljunk a felesleges kilóktól.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Vannak egyhónapos dinnye alapú diéták is

Találkozhatunk tapasztalt böjtölőknek ajánlott, egy hónapig tartó görög- és sárgadinnye-diétával, illetve papayával és víznapokkal kiegészített kúrával is.. Görögdinnye napok, sárgadinnye napok, mézes-citromos víz napok, ivóvíz napok, valamint papaya napok követik egymást. A "vizes napokat" ki lehet egészíteni joghurttal és zöldségfélékkel.

A táplálkozási szakemberek szerint ilyen hosszú idő alatt bizonyos tápanyagok hiánya alakul ki a szervezetben, az étrend nem tartalmaz elegendő energiát adó, testépítő tápanyagokat. Nagyobb testsúlycsökkenést idéz elő, zsírtartalma pedig minimális, holott megfelelő zsírbevitel elengedhetetlen a zsírban oldódó vitaminok felszívódásához. A testépítő, teljes értékű fehérjéket szintén nem tartalmazzák ezek a kúrák. Fennáll a B12-vitamin-hiányos vérszegénység kialakulásának kockázata is, ez a vitamin ugyanis csak állati eredetű élelmiszerekben található.

A dietetikusok szerint nincs szükség ilyen hosszú "tisztítókúrára". Aki mégis ragaszkodik hozzá, saját felelősségére alkalmazza, és lehetőleg folyamatos orvosi ellenőrzés mellett tegye.

Legjobb a heti egy-két dinnyenap

A hazai dinnyék érésekor tartsunk hetente egyszer, esetleg kétszer dinnyenapot. Ötszöri étkezésre elosztva kell elfogyasztani a gyümölcsöt, egy étkezésre kb. 40 dkg-ot, és étkezésenként változtassuk, hogy milyen dinnyét eszünk. Egy-egy dinnyenap tehermentesíti a szervezetet, fogyókúrázóknak is ajánlott, a dinnye magas víztartalma pedig folyadékpótlásra is kiváló.
Jó megoldás az is, ha szezon idején beillesztjük étrendünkbe a görög- és sárgadinnyét minden nap, akár két- három étkezésre is, például tízóraira, uzsonnára, illetve két étkezés közt. Ezzel is segítjük a folyadékpótlást, és üdítjük, frissítjük szervezetünket.

Milyen dinnyét válasszunk?

A görögdinnye tárolására legjobb a hűvös, párás, 10-13 °C-os pince. Pince híján hűtőbe, de ne a fagyasztó közelébe tegyük. Ha felszeleteljük, takarjuk le fóliával. Ne tároljuk egy-két napnál tovább. Az egész sárgadinnyét szobahőmérsékleten tartsuk, fogyasztás előtt fél órával tegyük a hűtőbe.

Az érett sárgadinnyének erős illata van és a szárvégződésnél apró repedések láthatók. Ha az alját kicsit benyomjuk, enged a nyomásnak. Az érett görögdinnye ütögetéskor kongó hangot ad. Ha indát látunk rajta, éretlenül szedték le..

A tápanyagtartalomra vonatkozó adatok forrása: Rodler Imre Kalória- és tápanyagtáblázat; Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2008