Milyen rovarok támadnak idén a legdurvábban?

gyapjaslepke
Vágólapra másolva!
Már aktívak a kullancsok, a Balaton-felvidéken a szokottnál három-négy héttel korábban kezdtek kikelni a gyapjaslepke hernyói, és a korai tavasz miatt hamarabb csípnek majd idén a szúnyogok. Az enyhe idő más, délebbről betelepült kártevők szaporodásának is kedvez. Ha marad a kevés csapadék, darázsból is lesz bőven.
Vágólapra másolva!

Az idén nemcsak enyhe volt a tél, a tavasz is nagyon korán köszöntött be. „Majd három-négy héttel előbbre jár a természet. Például a gyapjaslepkék, amelyek rendszerint április végén, május elején kelnek ki, az ország egyes területein már kikeltek. Április 3-án a Balaton-felvidéken, Tapolca, Sümeg térségében már láttunk kikelt gyapjaslepkéket” – mondja dr. Csóka György, az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályának vezetője. Várható tehát, hogy a gyapjaslepke hernyói – az elmúlt évekhez hasonlóan – az idén is kárt okoznak, nemcsak az erdőkben, hanem a városi parkokban is.

Selyemszálon légvitorlázik el a parkokba, kertekbe

A gyapjaslepkére jellemző, hogy fiatal hernyói képesek selyemszálat képezni, amellyel egyrészt veszély esetén „ledobják” magukat az ágakról, majd a veszély elmúltával visszamásznak, másrészt a szél a selyemszálakat a hernyókkal együtt akár több tíz kilométeres távolságra is elszállíthatja.

„Amikor a szél által sodort hernyók tömegesen kerülnek be lakott településre, nemcsak a fák lomkoronáira jelentenek veszélyt, hanem az egészségre is: a hernyók szőre ugyanis az érzékeny bőrűeken, leginkább kisgyerekeken viszketést, bőrpírt, elvétve hólyagokat okozhat. A tünetek általában nem súlyosak, de kellemetlenek” – mondja dr. Csóka György.

A gyapjaslepke kedvenc tápnövénye a cser- és a kocsányos tölgy, így a tömeges elszaporodásuk, illetve a lakott településeken való megjelenésük is az ilyen erdők közelében a legvalószínűbb: elsősorban a Balaton-felvidéken, de az elmúlt években volt példa tömeges elszaporodásukra az Északi-középhegységben, az Észak-Alföldön és Baranyában is.

Gyapjaslepke Forrás: AFP/hemis.fr/Blanchot Philippe

Lombtalan fák, esőszerűen hulló hernyóürülék

A gyapjaslepke tarrágása esetén a fák elvesztik teljes lombozatukat, és néhány hétig lombtalan állapotban maradnak. Később ugyan újralombosodnak, de a nyár eleji lombtalan kép zavaró lehet az üdülőterületeken, a turizmus által fokozottan érintett régiókban. Még kellemetlenebb lehet az erdőben kirándulókra gyakran esőszerűen hulló hernyóürülék, még akkor is, ha ennek számottevő egészségügyi kockázata nincs.

Parkokban, kertekben a petecsomók téli eltávolításával lehet ugyan csökkenteni a hernyókárok esélyét, de a szél néha tömegesen sodorhat olyan területekre is hernyókat, ahol petecsomók nem voltak korábban.

A kullancsok már támadnak, de a szúnyogok is hamarabb csípnek

„Az enyhe tél, a korai tavasz kedvezett egy délről, Észak-Afrika, Dél-Európa felől érkezett vándorlepkefajnak, a gyapottok-bagolylepkének is. Tömeges elszaporodásuk esetén ezek is jelentős kárt tudnak tenni a mezőgazdasági területeken és a fiatal erdőkben. De az enyhe tél és a korai tavasz kedvező az Észak-Olaszország felől terjeszkedő tölgy-csipkéspoloskának is” – mondja dr. Csóka György. Ez a faj Magyarországról éppen egy éve került elő, nehéz megítélni egyelőre, hogy milyen károkat fog okozni a jövőben.

Gyapottok-bagolylepke Forrás: Wikimedia Commons

„A kora tavasz miatt korábban jelentek meg a kullancsok, és várható, hogy a szúnyogok is előbb érkeznek. Ráadásul eddig a csapadék is kevés, az aszályos tavasz pedig kedvez a darazsaknak is” – teszi hozzá a szakértő.

Egy csapadékszegény, forró nyár és ősz elősegíti a szúbogarak szaporodását is a fenyvesekben. A hosszú tenyészidőszakban (korai tavasz, aszályos nyár, hosszú ősz) akár három nemzedékük is kikelhet.

Legyek, bodobácsok és hangyák a ház körül

A házak körül a napos idő beálltával néhol tömegesen megjelentek már a bodobácsok, veszélyt azonban nem jelentenek. A kertekben feltűntek a hangyák is, ezek azonban szintén nem kártevők, persze ha a házba, lakásba is bejutnak, zavaró lehet. Ilyenkor a legjobb védekezés ellenük, ha nem hagyunk szemetet, morzsát magunk után. Sok lakásba ősszel harlekinkaticák, poloskák költöztek a hideg elől, a meleg azonban kicsalogatja őket, bőven találnak már elegendő táplálékot kint is. Végül a korai meleg kedvez a házi legyek idő előtti megjelenésének is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!