Idén márciusban bombaként robbant a hír, amikor dr. Sergio Canavero olasz idegsebész bejelentette: két éven belül sor kerülhet az első emberi fejátültetésre. Ahogyan arról már korábbi cikkünkben is írtunk, az operáció mind szakmai, mind etikai szempontból rendkívül vitatott, és inkább egy horrorfilm sztorijára emlékeztet, mint tudományos lehetőségre.
Ennek ellenére akadt jelentkező:
egy fiatal orosz férfi, Valerij Szpiridonov önként vállalta, hogy aláveti magát a szokatlan operációnak, azt remélve, hogy így normális életet élhet.
A fiatalember Werdnig–Hoffmann-kórban szenved. Ez tulajdonképpen a gerincvelői izomsorvadás legsúlyosabb, 1. típusa, ami rendszerint születés után néhány nappal jelentkezik, a páciensek kis híján száz százaléka pedig pár éves korában elhalálozik. Bár a számítógépes szakember orosz férfi 30 éves korával a ritka kivételek közé tartozik,
nem szeretne tovább mozgásképtelen testben élni.
„Amikor megtudtam, hogy valami igazán nagy és fontos dologban vehetek részt, minden kétséget száműztem az agyamból, és nekifogtam a felkészülésnek” – mondta Szpiridonov a Central European News (CEN) hírügynökségnek.
Az egyetlen dolog, amit érzek, a kellemes türelmetlenség, mivel egész életem legfontosabb eseményére készülök, ami a megvalósulás küszöbére ért.”
Az első sikeresnek mondható fejátültetést Vlagyimir Gyemihov szovjet sebész végezte 1954-ben. Egy kölyökkutya felsőtestét (a fejét, vállát és mellső lábait) varrta hozzá egy nagyobb kutya hátához úgy, hogy az átültetett csonka állatot bekapcsolta a befogadó szervezet vérkeringésébe. Gyemihov többször is megismételte a kísérletet, de
az átültetett fej 2-6 napnál hosszabb ideig sosem élt túl.
Az első olyan fejátültetést, amelyben az egyik állat saját fejét ténylegesen kicserélték egy másikéra, 1970-ben hajtotta végre a Western Reserve University School (Cleveland, Ohio, USA) sebészcsapata. A Robert White vezette csoport
egy majom fejét transzplantálta egy másik állat testére.
Az agy és a befogadó gerincvelő összekapcsolására nem tettek kísérletet, így a majom mozogni nem tudott, de mesterséges lélegeztetéssel életben tudták tartani. A befogadó test immunrendszere kilenc nap elteltével lökte ki a ráültetett fejet.
Bár az 1970-es évek óta nem sokan próbálkoztak újból fejátültetéssel, a szükséges sebészi technikák időközben sokat fejlődtek.
Canavero úgy véli, hogy a technikai akadályok mára lényegében elhárultak.
A Surgical Neurology International című szakfolyóirat februári számában megjelentetett egy cikket, amelyben összefoglalja a fejátültetéshez szükséges módszertani kellékeket. Az eljárás fontos összetevője mind a testrecipiensnek tekintett fej, mind a donortest hűtése, miáltal mindkettőben megnyújtható az oxigénhiányos szövetkárosodás nélkül átvészelt idő. A legérzékenyebb lépés a gerincvelők átvágása; ezt megelőzően mindkét nyakat kipreparálják, és az ereket csövekkel kötik össze.
Mint minden műtétnek, a fejátültetésnek is sok a kockázata, és számos bizonytalanság merül fel. Képesek lesznek-e az orvosok összekötni a gerincvelőt? Kilöki-e a fej az új testet? Noha az orvostudományban bekövetkezett előrelépések csökkentik a kilökődés veszélyét, a sebészek nem garantálják a sikert, hiszen eddig
még egyetlen orvosnak sem sikerült soha összekötnie a gerincvelőt.
Szpiridonov tökéletesen tisztában van a kockázatokkal, és eltökélte, hogy végigcsinálja az eljárást.
„Canavero számításai szerint, ha minden a terv szerint megy, akkor két év szükséges az összes tudományos számítás ellenőrzésére és megtervezni a beavatkozás részleteit” – mondta Szpiridinov a CEN-nek.
Ez nem egy versenyfutás. A műtétet akkor fogják elvégezni, amikor az orvosok és a szakemberek 99 százalékban biztosak a sikerben.”
Canavero a kínai Harbini Orvosi Egyetem idegsebészével, Hsziao-ping Rennel fog együttműködni a transzplantációnál. Ren számára nem idegen a fejátültetés, mivel legalább 1000 egéren végezte már el a műtétet. A tízórás eljárás után az egerek képesek voltak lélegezni, inni, sőt látni.
Sajnos egyetlen egér sem maradt életben néhány percnél tovább.
A két orvos a következő két évet a kimerítő 36 órásra tervezett műtét előkészítésével tölti.
Miután tisztán elválasztották a gerincvelőt – az eljárás vitathatatlanul legfontosabb része –, a fejet átültetik a donortestre. Ezután jön az igazán trükkös rész: a gerincvelő összekapcsolása.
Canavero az eljáráshoz polietilén-glikolt – a zsírsejtek membránját összeolvasztó vegyületet – használ majd. A tervek szerint Ren egereken és majmokon teszteli Canavaro technikáját az év hátralévő részében.
Sok orvos szakember fenntartásokkal fogadja az eljárást, idegenszerűnek és lehetetlennek jellemzik.
Noha egy ilyen bonyolult és kifinomult műtét túlélési valószínűsége rendkívül csekély, talán segíthet abban, hogy a súlyosan mozgássérült egyének visszanyerjék az önállóságukat.
És egyes emberek, például Szpiridonov, úgy vélik, ez megéri a kockázatot.