Sarandon a házában betiltotta Eminemet

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Eminem ugyan tagadja, hogy melegellenes lenne és ezt alátámasztandó, egy díjkiosztó ünnepségen még Elton Johnnal közös szereplést is vállalt, a színésznő nem hisz neki. Susan Sarandon közölte 13 és 10 éves fiaival, hogy nem hallgathatják addig a rapper dalait, míg idősebbek nem lesznek. "A gyerekek bizonyos szövegeket nem hallgathatnak és bár szerintem Eminem hihetetlenül tehetséges, nem egészen megfelelően tudja szabályozni a dühkitöréseit, a melegeket sem szereti és van még egy-két problémája. Mindezek ellenére persze örülök, hogy a zeneírásban éli ki magát, nem pedig emberek halomra gyilkolásában" - mondta a színésznő.