Nálunk A kárhozat útja

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTISam Mendes tud rendezni. Ismeri a ritmus, a dramaturgia, a színészvezetés, a feszültségkeltés, és a hatásmechanizmusok eszköztárát. Színpadon számtalanszor, filmen egyszer bizonyította eddig, hogy mindemellett még mondanivalója is van. Az Oscar-díjas Amerikai szépség sikere azonban jócskán megzavarta.

Az angol rendezőt első filmje után tárt karokkal várták Hollywoodban. Spielberg stúdiója, a Dreamworks ajánlkozott következő filmjének gyártására, Dean Zanuck producer pedig izgalmas forgatókönyvet kínált neki.

Amerika 1931-ben, a gazdasági világválság idején. Michael Sullivan egy gengszterbanda bérgyilkosa, és egy boldog család tisztes családfője. Élete váratlan fordulatot vesz, amikor "munkájának" áldozatul esik szeretett felesége és kisebbik fia. Életben maradt fiával elindul, hogy mentse, ami még menthető - fia életét, és saját becsületét az ő szemében. Menekülése nem más, mint a vezeklés és a megváltás útja.

A kárhozat útja Max Allan Collins képes regényén alapszik, melyből David Self írt forgatókönyvet. "Sok okos dolgot tett hozzá az eredeti műhöz, de a sztori így is végtelenül egyszerű és erős maradt - mondja Mendes. - A középpontban az apa-fiú kapcsolat áll, de valójában két apáról és két fiúról van szó. A film iróniája, hogy bár a két apa szereti egymást, mindegyiknek a fiát kell védelmeznie, és mindkettő a pusztulás útján halad. Ez a film lényege: két ember védelmezi a fiát. Végül is mi lehet ennél fontosabb?"

Forrás: IntercomA film súlyos témája és még súlyosabb kérdései nagy formátumú színészeket igényeltek. Spielberg gondoskodott arról, hogy a legnagyobb sztárok vállalják el a főszerepeket. Michael Sullivan szerepére barátját, Tom Hankset kérte fel, aki apa és fiú szerepét egyaránt magára ölti a filmben. A másik apafigura - egy bűnszövetkezet tekintélyt parancsoló vezetője, valamiféle amerikai "keresztapa" - Paul Newman által kel életre.

"Eleinte a történet kiszámíthatatlansága ragadott meg - meséli Hanks. - Azt hittem, egyfajta zsánerfilm lesz, melyet jól ismerek, de miután három oldalt elolvastam belőle, már nem tudtam, hol vagyok és mi fog történni." Sam Mendes pontosan ezt akarta elérni: "Tom Hanks csodálatos színész, és az a legjobb, amikor egy szerep olyasmit követel egy hozzá hasonló remek színésztől, amit korábban még sosem csinált."

A kárhozat útja honlapjahttp://www.roadtoperdition.com/

Paul Newmannel együtt dolgozni pedig az egész stáb számára megtiszteltetés volt. "Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy Paul az egyetlen, aki el tudja játszani Rooney-t, nem volt másik jelöltünk a szerepre - mondja Richard Zanuck, a másik producer. - Manapság már nagyon körültekintően választja meg, hogy milyen szerepet vállal, ezért különösen örültünk, hogy igent mondott a felkérésre."

"Paul állandóan csiszolja a játékát - veszi át a szót Mendes. - Órákat tölt a lakókocsijában azzal, hogy újra és újra átveszi a legapróbb mozzanatokat is, ami hosszú karrierjét és tapasztalatait tekintve igazán bámulatos dolog. Ez az odafigyelés, és hogy semmit sem bíz a véletlenre, mind-mind rendkívül ösztönzően hatott az egész stábra."

Forrás: MTIA történet harmadik legfontosabb szereplője Sullivan fia, aki kénytelen idő előtt felnőtté válni a tragikus események hatására. Michael szerepére a 13 éves Tyler Hoechlint választották, akinek szemében különös koravénség tükröződik.

Nyilatkozatából pedig kiderül, hogy gondolkodása is jóval érettebb a koránál: "Michael nagyon szereti az apját, és kétségbeesetten küzd azért, hogy közelebb kerülhessen hozzá. Folyton próbálkozik, de igazából nem kap vissza semmit. Aztán hirtelen ketten maradnak, és sokkal szorosabb kapcsolatot kezdenek felépíteni, amikor az apa rájön, hogy mennyire hiányozott neki, és hogy már csak ő maradt neki. Egy olyan utazásban vesznek részt, ahol mindketten jobban megismerik egymást, és rájönnek, hogy kik is ők valójában."

A film több árnyalt, összetett karaktere mellett felűnik egy egyértelműen negatív szereplő is, akit Jude Law játszik. Egy olyan bérgyilkos ő, akinek az a perverziója, hogy minden áldozatát megörökíti fényképen. Az exponálás által újra átéli a gyilkolás gyönyörét - vagyis különösen torzult egyéniség. A maszkmesterek mindent megtettek annak érdekésben, hogy elcsúfítsák a jóképű angol színészt. Bőrét fakóvá tették, haját megritkították, fogait sárgára festették.

Akár az egész film képi világát is jelképezhetné Jude Law színeváltozása: A kárhozat útja esőben, hóban, jégben, fagyban játszódik - kevés színnel, sötét tónusú képekkel ábrázolva. Conrad L. Hall operatőr már dolgozott együtt Mendesszel az Amerikai szépség-ben, így pontosan értette az instrukciókat. Munkáját már most sokan Oscar-várományos fényképezésnek tartják.

A Washington Post kritikájahttp://www.washingtonpost.com/ac2/wp-dyn?pagename=article&node=style/movies/reviews&contentId=A58465-2002Jul11¬Found=trueA Chicago Sun Times kritikájahttp://www.suntimes.com/ebert/ebert_reviews/2002/07/071203.htmlA New York Times kritikájahttp://www.nytimes.com/2002/07/12/movies/12ROAD.html

A kárhozat útja tehát korántsem nyújt könnyed szórakozást. Bizonyos elemeit tekintve ismétli Sam Mendes első filmjének mondandóját, amennyiben az Amerikai szépség is egy család szétesését mesélte el, és annak is egy vergődő apafigura állt a középpontjában. A kárhozat útja azonban nélkülözi a humort. Nyomasztó történetet mesél el nyomasztó képekben. Ennek ellenére meglepően nagy érdeklődésre tartott számot a közönség körében, és üzleti szempontból sikeres produkciónak mondható.

A kritikusok azonban nehezen találtak fogást rajta: aprólékos kidolgozottságát és színészi alakításait méltatták, képi világát egyenesen magasztalták. Katarzist ugyanakkor nem okozott. Mendes erejéből ezúttal ennyire futotta.