Interneten az új Gyűrűk Ura előzetese

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Nem ez az első alkalom, hogy az érdeklődők részleteket tekinthettek meg A két torony-ból, mert a tengerentúli mozikban és a neten is lehetett már látni egy hosszú összeállítást. Peter Jackson, a trilógia rendezője ezzel a korábbi filmelőzetessel kapcsolatban azt nyilatkozta: az valójában nem reklámfilm (trailer), ami általában a látványosabb, mozgalmasabb jelenetekre koncentrál, hanem betekintés (preview), ami a történet összefoglalására ad lehetőséget. Ezt az összeállítást eredetileg az első film végére szánták, hogy bemutassák a nézőknek, milyen kalandok várják kedvenceiket a folytatásban, de végül mégis úgy döntöttek, hogy külön vetítik le.

Az új előzetes a Hollywood.comonhttp://www.hollywood.com/multimedia/detail/media/1700587A filmtrilógia hivatalos honlapjahttp://www.lordoftherings.net

Most azonban a december 18-án mozikba kerülő film hivatalos előzetese készült el, és férhető hozzá a világhálón. Ebben sokkal több párbeszéd hangzik el, többet tudunk meg a történetről, a szereplőkről, a végén pedig pergő akciójeleneteket, furrcsa lényeket és grandiózus csatarészleteket tekinthetünk meg.

A Gyűrűk Ura-trilógia második részének filmes változatát nagy várakozás előzi meg. Az első rész, A gyűrű szövetsége ugyanis hatalmas sikernek bizonyult, mind anyagi befektetés, mind szakmai elismerés szempontjából. Világszerte 806 millió dollárt kasszírozott, és 13 Oscar-jelöléséből 4 kategóriában lett győztes.