Sophie Marceau kitárulkozik

- Miután elkészült az első játékfilmjével, úgy érezte, hogy valóban rendezővé vált?
- Igen. Jól éreztem magam a rendezői székben, és természetesnek tűnt ez a helyzet. Érdekes volt minden reggel végiggondolni, hogy ma mi fog történi, hány jelenetet veszünk fel, hogyan fogunk hozzá. Úgy éreztem, hogy a kreativitásomat teljes mértékben használhattam, a rendezésben kiteljesedtem. Nem biztos, hogy sikerült valami nagyot alkotni, de nekem sokat jelentett, hogy formát adhattam valaminek, ami azelőtt csak a papíron létezett. Fantasztikus élmény, amikor megteremthetünk egy egész világot. Vagy akár csak annyit belőle, hogy milyen legyen a fürdőszoba, milyen pohárból igyanak a gyerekek, kik játsszák el a szerepeket, mit lássunk a vásznon! Ez állati jó érzés!
- Ugyanakkor rengeteg nehéz döntés. Mindenki Öntől várja a megoldást a jelmeztervezőtől a díszlettervezőig...
- Mindenki, mindig. De ez nekem nagyon tetszett, imádtam! Ahhoz hasonló élmény, mint amikor felépítünk egy házat egészen az alapoktól. El tudod képzelni, hogy felépítheted a saját házad? Az elején még össze vagy zavarodva, bizonytalannak érzed magad, semmit nem tudsz, úgy érzed, képtelen leszel rá. Mintha egy hatalmas hegyet kellene megmásznod! A filmkészítés hosszú folyamat, majdnem egy évig foglalkozol egy filmmel. Lépésről lépésre építed fel. Olyan, mint a terhesség. A gyerek sem egyik pillanatról a másikra terem ott, és az sem megy gyorsan, míg megérted a saját gyereked! Eleinte csak állsz, és nem értesz semmit, elveszettnek érzed magad. Épp az a csodálatos, hogy ezek a dolgok lassan alakulnak ki! A folyamat végén azonban ott az eredmény. Engem azonban inkább a folyamat érdekel, az, amíg csinálom, és amíg választhatok, nem is annyira az eredmény.
- A volt férjének megmutatta a filmet?
- Nem a volt férjem, mert sosem házasodtunk össze. Nem tudom, hogy látta-e. Én nem mutattam meg neki.
- És a fiának?
- Nem, ez a film nem egy 8 éves kisfiúnak szól.
- De talán egy nap majd megnézi.
- Igen, és ez így jó. Nincs mit titkolnom előtte, büszke vagyok a filmemre. A lényeg az, hogy ez nem egy keserű film, hanem egy történet, tele szeretettel. Egy anyáról szól, aki imádja a gyerekeit, a családját. Ha nem lenne benne szeretet, nem tudná folytatni az életét, nem tudna harcolni a rossz ellen. De neki fontos az élet, szereti az életet, és tud még szeretni. Nem mindig könnyű szembenézni a valósággal, mert az egyáltalán nem rózsaszínű. Az én filmem sem rózsaszín, de igaz. Az élet megy tovább, új dolgokat hoz, mindig változik. Én egy derűs filmet forgattam.