Sophie Marceau kitárulkozik

- Változtathat-e színészi karrierjén a rendezői debütálása? Másképp kezelik-e majd a rendezők, máshogyan gondolnak-e Önre?
- Két filmet forgattam azóta színésznőként, és talán inkább én változtam meg a rendezőkkel szemben. Sokkal toleránsabb lettem velük, mint a filmem előtt. A legutóbbi két filmem rendezőjével nagyon jó volt együtt dolgozni, az egyikük nő, a másikuk férfi volt, és mindkettőjükkel jól kijöttem. Azt hiszem, hogy a rendezői tapasztalat csak kezelhetőbbé tett színészként.
- Szerepelne a saját filmjében is egyszer?
- Nem tudom. A Beszélj a szerelemről! kapcsán fel sem merült bennem ez a lehetőség. És őszintén szólva nem is baj - sőt nagyon jó, ha az embernek csak a rendezésre kell figyelnie, hiszen ez is nagyon nagy koncentráció. Hát még ha a kamera előtt is nekem kellett volna megfelelnem! Különben sem szeretek egyszerre két dolgot csinálni. Anyaként az embernek mindig legalább 5 dologra kell figyelnie: főzni és telefonálni egyszerre és a többi. Legalább a munkában szeretnék egy dologra összpontosítani. De mivel sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő... Ki tudja, talán egyszer kipróbálom magamat kamera előtt és mögött egy filmben.

- Judith Godreche volt mindkét rendezői filmje főszereplője. Ezek szerint ő az ideális színésznő arra, hogy megtestesítse Önt a vásznon?

Judith Godreche

- Így igaz. Ő az ideális színésznő, aki engem eljátszhat. Ha rendező vagy, a színészválasztás első szempontja, hogy az illető életre tudja kelteni az ötleteidet. Judith nagyon jó színésznő, aki rendelkezik azzal a képességgel, hogy azzá válik, akit látni akarsz. Méghozzá úgy, hogy közben rengeteg dolgot hozzátesz a saját személyiségéből. Számomra ráadásul azért is ideális, mert rengeteg a hasonlóság közöttünk. Ő is nagyon fiatalon kezdett filmezni, fiatalon került egy komoly és hosszú kapcsolatba, ő is anya, körülbelül azonos generációba tartozunk. Van tehát egy kifinomult olvasata arról, amit én szeretnék kifejezni a karaktereimen keresztül. Nagyon fontos, hogy pontosan értsék a színészek, hogy miről szól egy jelenet vagy egy mondat, hogy milyen érzelmeket kell életre kelteniük. Judith pedig mindig érti a szándékaimat, mert a történet egy jelentős részét maga is átélte a saját életében. Ezeket az élményeit a forgatáson újra előbányássza magából, és megmutatja. Érdekes, hogy a vásznon még az arcunk is nagyon hasonló, pedig az életben egyáltalán nem hasonlítunk. Egész más az arcunk, és ez egy közös fotón azonnal ki is derülne. A vásznon azonban hasonló karakterünk van, mert ha a szerep megkívánja, Judith olyanná alakul, amilyen én vagyok. A filmkészítés folyamatában egyébként is létrejön egyfajta közös identitás a rendező és a színész között. Közöttünk ez még hamarabb kialakul, és még nyilvánvalóbban jelentkezik. Egymáshoz idomul a testünk, a tekintetünk, és a többi. Judith hihetetlen kapcsolatot létesít közöttem és az életem között.
- Tanul valami újat önmagáról a rendezés közben?
- Magamról mint emberről?
- Vagy épp a történetéről?
- Nem. Azt hiszem, ehhez még további 15 évre lesz szükségem.

Gyárfás Dóra