Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, Terrence Malick váltja Steven Soderberghet a Che Guevara életéről szóló film rendezői székében. A hírhedt forradalmárt Benicio Del Toro alakítja majd, aki a az Oscar-díjas Traffic című produkcióban együtt dolgozott Soderberghgel, ám úgy tudni, a rendező fokozatosan kihátrált a projektből, amelyben mára már csak a film executive producereként van jelen.

Terrence Malick honlapjahttp://www.eskimo.com/~toates/malick/

A 60-as éveiben járó Malick 1973-ban készítette első, Sivár vidék című filmjét, egy igaz történeten alapuló thrillert, amelyet a Richard Gere főszereplésével készült Mennyei napok (1978) követett. Húszévnyi hallgatás után, 1998-ban tért vissza Az őrület határán című, a második világháború eseményeit bemutató filmjével.

Malick és Guevara útjai egyszer már kereszteződtek. Az újságíróból rendezővé avanzsált Malick ugyanis 1967-ben, épp abban az esztendőben, amikor a gerillavezért rabul ejtették, majd megölték, a New Yorker magazin tudósítójaként Bolíviában tartózkodott. A lap azonnal fel is kérte a fiatal zsurnalisztát: írjon egy nekrológot Che Guevara emlékére. A mű azonban soha nem készült el. Ahogy a direktor egyik barátja fogalmaz: "Malick annyira beleveszett a feladatba, hogy végül soha sem fejezte be a cikket."