New York már felkészült a Pókemberre

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A készülő Pókember film létjogosultságát sokan megkérdőjelezték az Amerikát ért terrortámadást követően. A fantasztikus kalandfilm legtöbb jelenete ugyanis pont New Yorkban játszódik, amelynek polgárai még nem biztos, hogy felkészültek arra, hogy szeretett városukat egy szuperhős kalandjainak terepeként lássák viszont.

A film méregdrága filmelőzetesét már korábban visszavonták, mivel a jelenetben Pókember pont a WTC két tornya közé feszítette ki hálóját - adta hírül az Ananova internetes újság.

A negatív előjelek ellenére a film főszereplője, Tobey Maguire szerint az emberek már felkészültek a Pókember filmre, sőt úgy gondolja, hogy a várost oltalmazó szuperhős harca a gonosszal direkt tetszeni fog a közönségnek. Maguire optimizmusát osztja a filmet gyártó Columbia is, amely siker esetén még legalább két filmet akar forgatni Peter Parker kalandjairól.

Ajánlat:

A film hivatalos honlapja