Hugh Grant utálja a munkáját

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: HavariaPress
Forrás: HavariaPress

Hugh Grant, a 42 évesen még mindig sármos szívtiprókat alakító színész nemrégiben a Vanity Fair magazinnak adott interjújában kissé meglepő kijelentésekre ragadtatta magát.

A romantikus vígjátékok sztárja elmondta: nem szereti a színészetet sőt, tulajdonképpen borzasztóan utálja az egészet. Különösen a mozifilmeket gyűlöli - annak ellenére is, hogy a Négy esküvő és egy temetés, az Egy fiúról vagy az hazánkban április 3-ától látható Két hét múlva örökké című, és ezekhez hasonló mozifilmek tették gazdaggá és sikeressé. Grant elárulta: azt tervezgeti, hogy egy ideig nem is játszik majd, annyira elege van a munkájából. Szerinte sokkal hasznosabbb lenne, ha a színészet helyett inkább a magánéletére koncentrálna.

Az interjúból kiderül az is: Grant csupán véletlenül került a szakmába, és most már nincs is kedve tovább csinálni, szívesebben foglalkozna valami mással, például az írással - de már az is elég lenne, ha egyszerűen csak családot alapítana.

Hugh Grant honlapjahttp://www.chez.com/hgrant/Hugh Grant fotógalériahttp://www.starpulse.com/Actors/Grant,_Hugh/

"Készen állok. Meg akarok nősülni, és gyerekeket szeretnék végre. Mondjuk úgy: ha most összefutnék valahol egy kedves, szimpatikus lánnyal, mindenképp igyekeznék, hogy a kettőnk kapcsolata működőképes legyen, és azt hiszem, tervezgetném vele a közös jövőt. Ugyanezzel a képzeletbeli lánnyal nagy valószínűséggel csak egy futó kalandba bonyolódtam volna, ha három évvel korábban kerül az utamba" - nyilatkozta a színész, majd hozzátette, a valóságban korántsem olyan kedves, elragadó úriember, mint azt szerepei alapján sokan feltételezik: "Tele vagyok rosszindulattal és féltékenységgel. Semmiképp nem nevezném magam kedves embernek, sőt."