Kiélezett Oscar-hajrá várható

Vágólapra másolva!
Bár a 77. díjkiosztó gála több mint négy hónap múlva kerül csak megrendezésre, a filmstúdiók már most fizetett hirdetésekkel próbálják felhívni a filmakadémia zsűrijének figyelmét alkotásaikra.
Vágólapra másolva!

Mivel az Academy of Motion Picture Arts and Sciences egy hónappal előrébb hozta a gálát - amelyet így a szokásos márciusi időpont helyett február végén tartanak, a stúdiók minden lehetőséget meg fognak ragadni, hogy népszerűsítsék portékájukat.

Egyelőre nincsen konkrét favorit az aranyszobrocskákat illetően, s mivel a Disney tulajdonában lévő Oscar-nagyhatalom, a Miramax pénzügyi nehézségekkel küzd, a vetélytársak könyörtelenül kihasználhatják a kínálkozó lehetőséget.

"Nagyobb lesz a verseny, több pénzt költenek majd el kampányra, és több filmesnek lehet esélye" - mondta a New York Timesnak Dennis Rice, a szintén a Disney birtokában lévő Buena Vista Pictures elnöke.

"Ha egy az ideihez hasonló év áll mögöttünk, akárkit is kérdeznek, senki nem fogja tudni megmondani, melyik öt filmet nevezik majd a legjobb alkotás Oscar-díjára. Ez pedig sokakat felbátorít, akik úgy érzik, lehet esélyük" - tette hozzá Rice. "Ha pedig valaki így gondolja, akkor érdemes mindent megpróbálnia."

A kampány október 8-án indult be igazán, amikor a Fox stúdió egy négyoldalas kihajtható hirdetést helyezett el a Daily Varietyben, egy ajándék hűtőmágnessel egyetemben, amelyen négy általuk forgalmazott film vetítési időpontjai szerepelnek. A Miramaxnál ezen a héten gyújtják be a rakétákat, a Kill Bill második részével, illetve a Pán Péter írójának történetét elmesélő Finding Neverland-del. A Lions Gate Michael Moore Fahrenheit 9/11-ével, valamint a Kevin Spacey, Kate Bosworth, John Goodman és Bob Hoskins neve által fémjelzett Beyond the Sea című drámával készülnek a megmérettetésre. A többi filmcég az október 27-én megjelenő Variety különkiadásának reklámoldalainak segítségével igyekszik megnyerni a közönséget.

Természetesen a nagy költségvetésű, kasszasikergyanús alkotások is kiemelt helyen szerepelnek majd. Ilyen például a Colin Farrell és Angelina Jolie főszereplésével leforgatott Alexander. Azonban idén a stúdiófőnökök szerint az olyan nagyszabású művek, mint például a Pókember 2 nem valószínű, hogy bekerülnek majd a legjobb film Oscarjára jelölt öt alkotás közé.

"Már mindenkinek a kampányanyagait láttuk" - mondta Charles Koones, a Variety munkatársa. 'Nagyon szoros versenyre lehet számítani."

Colin Farrell az Alexander egyik látványos csatajelenetében





A király visszatér



Egy nagyon hosszú jegyesség



Tautou és Jeunet az Egy nagyon hoszzú jegyesség forgatásán







Szerelmes ShakespeareRyan közlegény megmentése



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!