Arcok nem csak egy Szezonra

Vágólapra másolva!
Itt az idő, hogy ismét azok jöjjenek divatba, akiket a tehetségükért, színes egyéniségükért, elkötelezettségükért szeretünk. A fiatal filmrendező-generációval együtt egy új színész-nemzedék is megjelent a mozikban, akik gyűjtöttek már némi tapasztalatot, de még fényes jövő előtt állnak. A Szezon című közös filmjük után mindenképp érdemes megjegyeznünk az arcukat.
Vágólapra másolva!

Virág, Nagy Ervin karaktere tipikus HMCS, vagyis "Helyi Menő Csávó", aki bicepszét és deltáit atlétatrikóban hozza nyilvánosságra, és hozzá susi-melegítőt húz. Pornókarrierről álmodozik, de fogalma sincs arról, hogy kell egy lányhoz érni. Agyi kapacitása erősen határos, ez azonban nem akadályozza gyenge poénok sütögetésében.


Melyik jelenetet szeretted a legjobban a Szezon-ban és miért?

Nagy Ervin: Egy csomó kedvenc jelenetem volt, nehéz erre válaszolni. Az uszodában játszódó jelenetet azért szerettem, mert sokat improvizálhattam. A Kerekes Évával felvett jeleneteket azért, mert nagyon élveztem a partnernőm játékát. És szerettem azt is, amikor kidühönghettem magam a pornó-forgatás után.

Az általad alakított karakter melyik tulajdonságát tartod a legfontosabbnak?

- A műmájerséget.

Mi volt Török Ferenc legnagyobb rendezői erénye?

- Feri leginkább a nyesegetésekben nagyon jó, pontosan érzi az arányokat. Azt nem mondanám, hogy örök érvényű mondatok hangzottak el tőle a filmezéssel kapcsolatban.

Kinek mutatnád meg a filmet?

- Annak a három embernek, akik a dokumentumfilmben (Török Ferenc Alig című filmjéről van szó - a szerk.) szerepeltek. Kíváncsi lennék rá, mit szólnának hozzá.

Szerinted mi történik a szereplőddel a film befejezése után?

- Felcsap pizzafutárnak, megpróbál még egy pornó-castingot, de már az ajtóból kifordul, és szépen visszamegy egy vendéglátóipari egységbe dolgozni. Elvesz egy pincérlányt, csinál neki egy gyereket, és csalja.

Veled mi történt a Szezon forgatása óta?

- Színházaztam, csináltam egy tévéjátékot Gödrös Frigyessel, forgattam egy napot egy másik tévéjátékban (Hóesés a Vízivárosban) Bereményi Gézával és pár napot A Terézanyu-ban.

Mennyi borravalót adsz a pincéreknek?

- Általában 10%-ot, törzsvendégként kevesebbet, ha pedig kedvesek, akkor többet. Most már meg szoktam tőlük kérdezni, hogy le kell-e adni jattot. Ha nem, akkor többet adok.


Született: 1976-ban.

Karrier: 1999-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Horvai István és Máté Gábor osztályában, és a Katona József Színház társulatához szerződött.

Fontosabb színházi szerepei: Borkin (Csehov: Ivanov), Lakáj/rendőr/Egon (Klima: Alulról az ibolyát!), Richard (Lőrinczy: Balta a fejben), Claudio (Shakespeare: Szeget szeggel), Ádám (Molnár: Játék a kastélyban), János vitéz (Bozsik Yvette: János vitéz), Otto von Aigner (Schnitzler: Távoli vidék); Dionüszosz (Euripidész: Bakkhánsnők); Ottokar (Kleist: A bosszú); Titusz (Nestroy: A talizmán), Benedek (Shakespeare: Sok hűhó semmiért), Claudio (Shakespeare: Sok hűhó semmiért)

Filmjei: Ámbár tanár úr (1998), Nincsen nekem vágyam semmi (2000), Hídember (2002) Somlói galuska (2002), Libiomfi (2003), Szezon (2004), Mélyen őrzött titkok (2004)