Leprásokkal a reakciósok ellen

A Che Guevara: Egy motoros naplója című filmet akár a kubai párttörténeti intézetből is rendelhették volna. A szép tájképek sem tudják érdekessé tenni a modoros egyszerűséggel ábrázolt munkásmozgalmi hős öntudatra ébredésének történetét. Nem sikerült se személyiséget adni a hősöknek, se feszültséget a történetnek, így annak kell örülni, ha látszik a pampa és a Machu Picchu.

A motoros napló szó szerint értendő. Megy a motor, elromlik, megy a motor, felborul. A film készítői túlságosan nagy tisztelettel adóztak Che Guevarának és barátjának, akiknek kalandosnak mondott utazásáról a film szól. Beszélgettek az élő baráttal és elolvasták a halott Che naplóját, és igyekeztek annyit eljátszani belőle, amennyit csak lehetett. A hitelesség kísértése azonban a dokumentumfilmek sajátja, márpedig ez a film egy lelki átalakulásról szól: hogyan akar mozgalmár lenni egy orvostanhallgató. Az alkotók nem kerestek fogást a nagy utazáson, nem próbálták drámaivá tenni a történetet. Che édesanyjához írt leveleit rakták inkább narrációnak a püffögő motor alá. Ez a törekvés pedig végtelenül unalmassá tette a filmet, mert nem kapott személyiséget a hős. Az izgalmasnak tűnő kiélezett helyzetek is végtelenül sematikussá váltak, minden csak jelzés, ahelyett hogy átélhető konfliktussá vált volna. Jobb lett volna talán hozzákölteni az eredeti naplóhoz, kitalálni egy személyiséget, ha már ez értelmezhetetlenné vált a szemérmes eredeti szövegből.

Che átlényegülése pedig még egyszerűbbre sikerült, mint kalandozása a kontinensen. Onnan lehetett tudni, hogy megindította valami, hogy a kép fekete-fehérré és statikussá változott. A szerencsétlenek szenvedését alig-alig lehetett átélni, mert sorsok helyett a szenvedő ikonját láttuk, újabb jelzéseket, mintha egy képregényt lapozgatnánk. A lepratelepen játszódó rész azért izgalmas, mert igazi leprások szerepelnek benne, ezért beteg testük látványa valamennyire pótolja a dramaturgok ügyetlenségét. A legsziruposabb filmekben is lehet egy kicsit szorongani a hősért, itt viszont nem kap a néző feszültséget, mert a film ritmusa nehézkes, a szereplők jellem nélküli bábok, a problémák pedig megmaradnak a felsorolás üres frázisainál.

Che Guevara felolvasást tart egy farönknek | Még több kép

A film végén ráadásul tobzódik a buta propaganda. Látjuk az egyik az szereplőt ihlető valós személy arcát, miközben kiírják, hogy milyen boldogan él népes családjával Havannában. Castro akkor is gusztustalan diktatúrát vezet, ha a Rage Against the Machine pólókra nyomtatta Che Guevarát! Ezután újra jönnek az élő fekete-fehér képeslapok Latin-Amerika nyomorgóiról. Ha csak egyikük egy napját végigkísérte volna a film, többet tett volna a munkás-paraszt szolidaritás felkeltéséért.

dr. Igó