Vezérhím kerestetik

Vágólapra másolva!
Schwarzenegger kormányzó, Mel Gibson apostol, Harrison Ford nyugdíjas, Kevin Costner pedig ciki lett az utóbbi egy évtizedben. Az 1995-ös állapothoz képest Tom Cruise és Brad Pitt még lazán elcipel egy-egy filmet ma is a hátán, de összességében Hollywood krónikus húzónévhiányban szenved. Ennek köszönhető, hogy fiatal, zöldfülű színészek is óriási lehetőségekhez jutnak, ahonnan hatalmasat lehet dobbantani és zuhanni is. Ezen a héten Orlando Bloom áll rajthoz, de áttekintjük az idei év további potenciális szupersztárjait is.
Vágólapra másolva!

Ugródeszka: Orlando őzikeszemein először Oscar Wilde megszemélyesítőjének, Stephen Frynak a szeme akadt meg egy pár másodperces szerepben, az Oscar Wilde szerelmei-ben, de Peter Jackson egy színházi előadáson látta meg benne a fantáziát A Gyűrűk Ura-trilógiához. Faramir szerepére pályázott, de végül a tündék kirakatembere lett belőle. Már az első film után kibújt a szexszimbólum a szőke paróka és a hegyes fülek mögül, és 2003-ra Orlando megelőzte Britney Spearst is az internetes keresőoldalak statisztikáiban. Igaz, hogy Frodo szerezte meg a gyűrűt és Viggo Mortenset koronázták királlyá, a siker legnagyobb haszonélvezője kétségkívül a tinibálvány státusnak örvendő Orlando lett. Főszerepek a nagy sikerű A Karib-tenger kalózai-ban és a Trójá-ban megszilárdították a helyét Hollywood A ligájában.

Fura, de igaz: 1998-ban három emeletet zuhant egy tetőteraszról, és eltörte a gerincét. Noha komolyan fennállt a veszélye, hogy teljesen lebénul, Orlando gyorsan felépült, ám A Gyűrűk Ura forgatásán egy rakoncátlan lóról esett le, és bordáját törte.

Az új...: Tom Cruise? Rajongótábora Cruiséhoz hasonlóan univerzális: lányok, fiúk, tinik, nagyszülők, filmjeiben mindig a jó oldalon áll, és karaktere sosem hal meg. Ráadásul Tom kedvenc rendezője, Cameron Crowe (Jerry Maguire - A nagy hátraarc, Vanília égbolt) is rálelt; az ősszel bemutatásra kerülő Elizabethtown-ban Orlyé a főszerep, amelyre Tom már túl öreg volt.

Mit hoz a jövő?: Bár Ridley Scott már rég túl van a legjobb korszakán (Nyolcadik utas: a halál, Szárnyas fejvadász, Thelma & Louise), a Gladiátor újjáélesztette a történelmi eposzok műfaját, és ezt a hullámot a Mennyei királyság is sikeresen meg fogja lovagolni. Ezt követően az Elizabethtown-ban Orlandónak remélhetőleg a riadt nézésen, a kötelező felsőtestvillantáson és indulatos iszkoláson kívül is akad színészi teendője, de A Karib-tenger kalózai-nak egyszerre készülő második és harmadik része biztos betevőt jelent számára a következő évekre is.