Szabadságtól a Szerelemig

Összegyűjtöttük az elmúlt évtizedek legfontosabb 56-os nagyjátékfilmjeit. Az idén bemutatott három új alkotás mellett korábbi, kifejezetten a forradalomhoz kötődő filmeket is jellemeztünk, a történelemhez fűződő viszonyuk és a minőségük szerint. Tetszési indexünket a lyukas zászlók száma jelzi.

Szamárköhögés (1987)

Ki rendezte? Gárdos Péter, aki a 70-es évek elején dokumentumfilmesként kezdte, de az elmúlt húsz évben számos nagyjátékfilmet is rendezett. Legutóbbi munkája a 2005-ös Az igazi Mikulás volt.

Ki írta? Gárdos Péter és Osvát András. Utóbbi animációs filmeket rendezett, de több játékfilmet is írt közösen Gárdossal. A film ötlete Gárdos egy régi nyilatkozata szerint onnan jött, hogy Osváttal összeszámolták, hányszor kaptak nyaklevest életükben, és rájöttek, hogy majdnem mindegyik az 50-es évek közepén csattant.

Kinek a forradalma? Egy értelmiségi családé. A forradalom heteit elsősorban a kisfiú Tomi, illetve húga, Annamari szemszögéből látjuk. A film érzékenyen ábrázolja egy olyan család kétségbeesését, amelyik nem akar részt venni semmiben, a túlélésre játszik, de a feszültség rég szunnyadó konfliktusok kirobbanásához vezet. Ráadásul Tomi közben felfedezi a fütyijét. A film fikció, de a szerzők kamaszkori személyes emlékein alapul.

Hol játszódik? Jórészt egy budai társasházban, ahol a középosztálybeli, polgári körülmények között élő család lakik. Néhány jelenetben láthatjuk a környékbeli erdőt és az iskolát is.

Szerintünk: A Szamárköhögés-t a forradalom harmincadik évfordulójának évében kezdték előkészíteni, a Kádár-diktatúra idején. Még szó sem volt rendszerváltásról, amikor a magyar mozikba került. Hogy ennek ellenére jó film lett, azt több nemzetközi díja és az is bizonyítja, hogy 1989-ben bemutatták az Egyesült Államokban is. A film az adott politikai körülmények között nem foglalkozhatott közvetlenül a forradalmi eseményekkel, ezért egy nagyon személyes családi közegbe, azon belül is gyerek-szemszögbe helyezték az eseményeket. A gyerekek csak a zavart, a félelmet és a kalandvágyat érzékelik, így a filmnek se hazudnia, se egyértelműen állást foglalnia nem kellett, miközben remek színészi alakítások teszik emlékezetessé. A hangsúly az értelmetlenül meghalt áldozatokon van, azokon a gyerekeken, akik a forradalom után örökre eltűntek az iskolapadból. A film negatív végkicsengése ugyanakkor egy burkolt állásfoglalásként is értelmezhető, több ironikus jelenet pedig határozottan kigúnyolja az 50-es évek diktatúráját.