Undi ruszki

A 4 című orosz film egyszerre vicces és visszataszító. A Titanic filmfesztivál első díjazott alkotása kicsit emlékeztet a magyar Taxidermiára, mert élő és halott hússal is magyarázza a társadalom aktuális állapotát. A 4 csúcspontja egy hosszú séta a vidéki Oroszországban: e néhány perc kiemelkedő filmtörténeti teljesítmény.

A 4 arról szól, hogy mennyire romlott napjaink Oroszországa. A lepattantság, a bűn, az érzéketlen sznob újgazdagok és a magukat debillé italozott parasztasszonyok mozija. A történet szinte érdektelen, alig van követhető narratíva, egyes szálak teljes elvarratlanul lógnak a levegőben, miközben a sokszor rázkódó kézi-kamerával rögzített orosz tájon csapongnak a képek. Láttunk a Titanicon sokkal unalmasabb és közhelyesebb posztszovjet hangulatfestést is (Honey Baby), nem a téma miatt lehet hálás a közönség, hanem a rettenetesen erős interpretációért.

A 4 néhány rövid- és egy hosszabb film tulajdonképpen, az egyes szálak csak annyiban kötődnek egymáshoz, hogy mindegyik egy-egy aspektusát mutatják meg a mai Oroszországnak. Az elején egy bárban beszélget a kurva, az újgazdag és a bűnöző zongorahangoló, mindegyik kamuzik valamit, titkos sztálinista klónozásról és az elnök feleségének alkoholizmusáról. Aztán a szereplők statikus párbeszéde után jönnek a képek, és a mozgékony kamera átveszi a mesélő szerepét. A hősnő elindul a lakótelepről a falu temetőjébe, és e hihetetlenül hatásos percekig tartó tortúra miatt már önmagában megéri végignézni a kicsit több mint két órás alkotást. A sárban úszó háttér, a vonatozó vodkázó parasztok, a kóbor kutyák és a rohadó, széteső falak látványa önmagukban talán még nem lennének többek egy szomorú tájleírásnál. Azonban a remek vágások, az izgalmas beállítások és a színek jól kiszámított összhangja igazi költőiséget adnak e hosszú és szánalmas útnak.

A film erejét később tovább sokszorozza a brutális bábuskák visszataszító hada. A teljesen debilnek tűnő iszákos asszonyok rituális kenyérköpködése és disznótoros orgiája vetekszik A nagy zabálás legjobb pillanataival, csak itt a beteg finomkodás helyett a rusztikus őrület tombol. A sáros vidék és a hatalmas porcelánkutyákkal zsúfolt belvárosi nagy lakás tökéletesen kiegészítik egymást, nincs szükség összefogottabb történetvezetésre. A sikoltozó, karjait feje felett lengető néni és az örökké tisztogató, megalázott városi bácsi nagyszerű párt alkotnak. A képek mindent elmondanak, a hülye beszélgetések csupán a hangulatfestés kiegészítői ebben a filmben.

Néha ugyan az embernek van olyan érzése, hogy egyes jelenetek túl hosszúra nyúlnak, hogy a nagyon erős jelenetek után fárasztóan sok a töltelék, ez azonban első filmes rendezőnél egyrészt elnézhető, másrészt komoly kárpótlás a sült disznófejet orrukkal böködő sertések röfögése, hogy csak egy újabb példa álljon itt a nagyon hatásos percek közül.

A 4 súlyos ítéletet mond Oroszország fölött, nem véletlen, hogy otthon cenzúrázni próbálták. A középkor és a nyugatosság keveredéséből kisült, hajléktalanszállót és maffia-kapitalizmust egyaránt idéző hangulatok valóban riasztóak. Annyira visszataszító az egész, hogy egyes képek nézése próbára teszik a moziban döbbenten pislogó gyomrát, vagy éppen humanizmusát. A csúnyától azonban itt épülni lehet - épp úgy mint a Taxidermia esetében - a keménykedés egyáltalán nem öncélú. Tökéletesen érthetővé válik, hogy miért kell ezt megnézni, még az emelkedettség hangulatát is keltheti a végére az egész. A film természetesen nem hazaáruló, hanem kétségbeesett.

dr. Igó