Cannes-ban eldől Angelina sorsa

Vágólapra másolva!
A szokásosnál lényegesen erőteljesebb lesz a hollywoodi jelenlét a jövő hét szerdán kezdődő jubileumi filmfesztiválon. Túl nagy aggodalomra nincs oka A harmadik Shrek vagy az Ocean's 13 alkotóinak, hiszen a fesztivál után pár nappal már az egész világot meghódítják, és még az esetleges negatív fesztiválvisszhang sem fogja visszatartani a szériák elkötelezett híveit a mozikasszáktól (ld. tavaly A Da Vinci-kód esetét). Az Ocean-banda egyik oszlopos tagja sokkal inkább szoríthat feleségének, Angelina Jolie-nak, aki kétségtelenül napjaink legnagyobb női sztárja, de ősidők óta először tűnik fel egy olyan filmszerepben, ami akció közben feszülő keblein és akcentus-trénerein kívül a színészi képességét is próbára teszi.Angelina Jolie az A Mighty Heart-ban | Nézd meg a film előzetesét!Amint arról korábban hírt adtunk Angelina a terroristák által meggyilkolt Daniel Pearl özvegyének bőrébe bújik az A Mighty Heart című fajsúlyos drámában. A rendező személye, napjaink legsokoldalúbb - a magyar közönség elől méltánytalanul eltitkolt - filmese, Michael Winterbottom optimizmusra ad okot, az viszont kevésbé, hogy a film nem került be a hivatalos versenyprogramba. A tét óriási, hiszen, a pletykalapok kedvenc férfifalójának és a harmadik világbeli árvaházak kedvenc kliensének 8 éve elhamarkodottan szavazott bizalmat a filmvilág: az Észvesztő Oscar-díjas mellékszerepe óta hiába vártuk a minőségi folytatást. Másfél hét múlva a helyszínről tudósítunk, hogy színésznővé avatják-e végre a szupersztárt.
Vágólapra másolva!