Natalie Portman pucérabb, mint valaha

Vágólapra másolva!
Nem mindenki volt olyan szerencsés, mint a rovatvezetőnk, aki a velencei filmfesztiválon, nagyvásznon nézhette meg Wes Anderson Hotel Chevalier című rövidfilmjét, amelyet a rendező új nagyjátékfilmje, a The Darjeeling Limited előtt vetítettek. Most viszont bárki letöltheti ingyen és legálisan a kisfilmet, amelyben Natalie Portman erotikus látogatást tesz Jason Schwartzman lakosztályában a párizsi Hotel Chevalier-ben. A filmnek két verziója is kering a neten: az innen letölthető változatból sajnos hiányzik az első három perc, amelyben a srác a lány látogatása előtt tesz-vesz a lakosztályban és ez a szám szól, innen viszont elvileg letölthető a teljes változat, de ez nekünk nem működött.A Hotel Chevalier-t Anderson a saját pénzéből csinálta, két és fél nap alatt vették fel Párizsban 2005 végén. A rendező a forgatás közben jött rá, hogy Schwartzman figurája jól passzolna az akkor még csak tervezgetett The Darjeeling Limited-be, így később beledolgozta a nagyfilm forgatókönyvébe, amelyet egyébként Schwartzmannal és Francis Ford Coppola fiával, Roman Coppolával hármasban írtak. Schwartzman lett a film egyik főszereplője - három fivér legfiatalabbika, bátyjait Owen Wilson és Adrien Brody alakítják -, Portman viszont csak egy villanásnyi időre tűnik fel a nagyfilmben. Hogy ez a kis párizsi incidens, amely két héttel a nagyfilm eseményei előtt játszódik, mi mindent magyaráz meg Schwartzman figurájából, arról én is legfeljebb találgatni tudok, Varga Feri volt oly jó, és a hozzám hasonló Wes Anderson-rajongók kedvéért nem árult el túl sokat a The Darjeeling Limited sztorijáról a filmről írt lelkendezésében.Jason és Natalie a Hotel Chevalier-ben | Nézd meg a filmet!Érdekes módon Portmant egyáltalán nem bántotta, hogy a nagyfilmben nem kapott szerepet: örömmel odautazott az indiai forgatásra, ahol félórányi munkája volt, majd tíz napig csavargott az országban. A fiatal színésznő nem arról híres, hogy lépten-nyomon ledobálná magáról a ruháit filmszerepeiben, eddig a Hotel Chevalier-ben mutatott meg magából a legtöbbet. Amikor Anderson felkérte a kisfilmben való szereplésre, mégsem kifogásolta egy pillanatig sem, hogy Schwartzman lehúzza majd a bugyiját a filmben, csupán egy kérése volt: hogy hadd ne kelljen rágyújtania. Anderson készséggel megváltoztatta Portman kedvéért a forgatókönyvet, a fenti képen is látható, hogy a színésznő cigizés helyett egy fogpiszkálót rágcsál.A Hotel Chevalier egész biztosan rajtalesz a The Darjeeling Limited DVD-kiadásán, de hogy mozikban vetítik-e majd a nagyfilm előtt, azt még nem lehet tudni. Anderson egy interjúban elmondta, hogy nagyon reméli, hogy mindenki meg tudja nézni valamilyen módon a kisfilmet a nagy előtt, és "az ideális számomra az lenne, ha a néző felugrana hozzám, és megnézné a számítógépemen a rövidfilmet, és másnap megnézné moziban a nagyfilmet". Ha ez legtöbbünknek valószínűleg nem is jön össze, a The Darjeeling Limited-et reményeink szerint jövő év elején bemutatják a magyar mozikban is.
Vágólapra másolva!