Hellboy teljes erőbedobással küzd

Vágólapra másolva!
Már a Hellboy II - Az Aranyhadsereg első előzetese se festett rosszul, az immár magyar felirattal is megtekinthető hosszú előzetestől viszont leesett az állunk: végre egy fantáziavilág, ami felér az eredeti Csillagok háborúja univerzumával, végre olyan lények, akik akár Mos Eisley kocsmájában is italozhatnának.Selma Blair és Ron Perlman a filmben | Az új, magyar feliratos előzetesAz előzetesből nagyjából a sztori is kiderül: mindjárt az elején megjelenik egy albínószerű, fura figura, aki vissza akarja szerezni népe jussát, ami minden valószínűség szerint az emberek kipusztításával jár együtt. A kormány emberei az ilyen esetekben jól bevált módszerhez folyamodnak és szólnak Hellboynak és haverjainak, hogy védjék meg az emberiséget. A lefűrészelt szarvú piros megmentőt Ron Perlman játssza, segítőjét, a halforma Abe Sapient Doug Jones, másik bizalmasát, a felemás frizurát viselő Lizt pedig Selma Blair formálja meg. A film a tervek szerint október 30-án kerül a hazai mozikba, addig is nézz belőle sok képet itt.
Vágólapra másolva!