Woody elhalászta a jó nőt a Gettó milliomosból

Vágólapra másolva!
Woody Allen Whatever Works című nyáron debütáló vígjátékából tegnap reggel, az Oscar-díjkiosztó végén leadott klipben láthattunk először egy kis részletet, ezért éppen ideje volt, hogy kiderüljön, mi a minden évben új filmmel előrukkoló mester következő projektje. A cím és a sztori természetesen titkos, mint mindig, a forgatási helyszín és a főszereplők kiléte viszont már nyilvános. A barcelonai Vicky Cristina Barcelona és a New York-i Whatever Works után Woody visszatér Londonba, ahol három filmet is forgatott az elmúlt években.Freida Pinto a Gettó milliomos Oscar-bulijábanA négy főszereplő alapján el sem tudjuk képzelni, miféle filmre számíthatunk, mindenesetre a csapat nagyon izgalmas, mert egyikük sem megszokott Woody-színész: Anthony Hopkins, Josh Brolin és Naomi Watts trióját láthatjuk majd, mellettük pedig a csapat kötelező fiatal és szép tagja az indiai Freida Pinto lesz. A Gettó milliomos női főszerepét játszó, modellből lett színésznő után most bizonyára két kézzel kapkodnak Hollywoodban, de Woody tuti befutó, mert már tavasszal elkezd forgatni.
Vágólapra másolva!