Helen Mirren női bugyik közt kutakodik

Vágólapra másolva!
A State of Play (Államérdek) című 2003-as BBC-minisorozat a kedvenceink közé tartozik, ezért izgatottan várjuk Kevin Macdonald (Az utolsó skót király) filmadaptációját, annak ellenére is, hogy a magyar forgalmazásban sikerült a krimit A dolgok állásá-ra keresztelni. A film május 28-án kerül a mozikba, addig is itt a magyar feliratos előzetes, amely hangulatkeltésben nagyon erős, de szerencsére nem lő le túl sok fordulatot a cselekményből.Helen Mirren és Russel Crowe A dolgok állása című filmbenRussell Crowe oknyomozó újságírót játszik, aki egy nő gyanús halála kapcsán ismét kontaktusba kerül régi ismerősével, Stephen Collinsszal, aki az idők során befolyásos politikus lett. Collins az eredeti szériában időről-időre felbukkan, de jelentősége sokkal kisebb az újságíróénál, kíváncsiak vagyunk, a Collinst megformáló Ben Affleck kedvéért a filmben felpumpálták-e a szerepet. Valószínű, hogy ugyanezt Helen Mirren kedvéért megtették: ő játssza Crowe főnökét, az újság főszerkesztőjét, és hacsak nem az történt, hogy az előzetesbe belenyomták az összes jelenetét, akkor lényegesen fajsúlyosabb lesz, mint Bill Nighy volt a sorozatban. Mirren főszerkesztő asszony itt igencsak határozottan kézben tartja a nyomozást, még azt is elvárja beosztottaitól, hogy utánajárjanak, az áldozat kivel űzött orális szexet és milyen színű bugyit hordott. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yshvWDNaGNbN7dpS- - - - -Filmklub a Twitteren: Itt nyomatjuk a korszerű mikrobloggolást, kövess minket!
Vágólapra másolva!