Nicolas Cage nem egy Terminátor

Vágólapra másolva!
Nicolas Cage felülmúlta önmagát, de Christian Bale-t nem tudta lenyomni. A Képlet című sci-fi 16 774 látogatót szerzett a hétvégén, ami jó eredmény ahhoz képest, hogy januárban Cage csak 5316 nézőt tudott befűzni a Veszélyes Bangkok-kal, viszont azt csak tíz kópián forgalmazták, a Képlet-et pedig kétszer annyin vetítik. A nagyobb lendület sem volt azonban elég a Terminátor - Megváltás trónfosztásához; a film múlt hétvégi erőteljes indulása után megtartotta első helyét. Bevétele nagyot zuhant (66%-ot), de ez nem is meglepő a 75 ezres nyitás után, és még most is kíváncsiak voltak rá 25 498-an.Rose Byrne és Nicolas Cage a Képlet-benA Rockhajó című angol zenés vígjáték is felkapaszkodott a tízes toplistára, ha nem is túl impozáns eredménnyel: a húsz kópián vetített, jobb sorsra érdemes filmnek csak 3391 nézője volt. Ezen a hétvégén összesen 81 791 mozijegyet váltottak az országban. Kérdés, hogy a nyár beköszönte további nézőszámcsökkenést jelent-e majd, vagy a sorjában érkező nagy nyári filmek (pl. Transformers 2, Jégkorszak 3, Harry Potter) a Terminátor - Megváltás-hoz hasonlóan képesek lesznek szinten tartani a látogatószámot.
Vágólapra másolva!