A prófétát jelölték a legtöbb Európa Filmdíjra

Vágólapra másolva!
Hétvégén kihirdették a december 12-én kiosztásra kerülő Európa Filmdíj jelöltjeit. Mint korábban megírtuk, Magyarország idén csak a legjobb elsőfilmes díjban lehet érintett, amelynek jelöltjei közé bejutott a Varga Katalin balladája című román-angol-magyar koprodukcióban készült alkotás is. A legtöbb jelölést - összesen hatot - Jacques Audiard kemény börtöndrámája, A próféta kapta, melyet ezen a héten mutatnak be Magyarországon és melyet szerdán a Filmklubban is vetítünk. A próféta egyébként annak ellenére, hogy nem könnyű film, hihetetlenül népszerű Franciaországban, öt hét alatt egymillióan nézték meg.Tahar Rahim A próféta című filmben Összesen hat filmet jelöltek a legjobb film díjára. A prófétá-val versenyez a brit Andrea Arnold Fish Tank (kritika) című kamaszdrámája, az Engedj be! (kritika) című svéd vámpírfilm, Stephen Daldry A felolvasó (kritika) című filmje, amelyért Kate Winslet idén Oscar-díjat kapott, Danny Boyle nyolcszoros Oscar-díjas Gettómilliomos-a és Michael Haneke A fehér szalag című fekete-fehér, Arany Pálmás drámája. A jelöltek teljes listája itt olvasható.
Vágólapra másolva!