Oroszlán Szonja játssza Marian Cozma barátnőjét

Vágólapra másolva!
Mint azt korábban megírtuk, Kálomista Gábor producer (Csak szex és más semmi, Kaméleon) barátai segítségével dokumentumfilmet forgat a meggyilkolt kézilabdázóról, Marian Cozmáról. Az MTI most friss információkat közölt a projektről. A film a Szíven szúrt ország munkacímet kapta, és az alkotók nem csak hagyományos dokumentumfilmes eszközöket alkalmaznak készítése során, hanem színészek segítségével rekonstruálják is a megtörtént eseményeket.Oroszlán Szonja a film forgatásánA veszprémi gyilkosságot egy tapolcai pinceklubban és környékén vették fel. Cozmát Czapkó Antal, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze alakítja, akit legtöbben a Csak szex és más semmi török büfésfiújaként ismerhetnek. Cozma barátnőjét Oroszlán Szonja játssza, Csányi Sándor, Pindroch Csaba és Szabó Simon pedig Cozma csapattársait formálják meg. A film végül két részes lesz. Az elsőben szerepel a Kálomistáék által készített 80 interjú vágott változata, valamint a rekonstruált jelenetek; ezt a tervek szerint április végén mutatják be az új Veszprém Arénában, majd Budapesten. A második rész a bűnügyi tárgyalás menetét követi majd egészen az ítélethirdetésig.A film elkészítésében Kivés György, Csillag Manó, Vecsernyés János és Babos Tamás működnek közre.
Vágólapra másolva!