Ennyi volt, ennyi jutott - a Michael Jackson's This Is It kritikája

Meghalt, de azért belenézhetünk a koncertjébe, amit már sosem fog végigtáncolni. A This Is It meglepően visszafogott, prózai film egy csontsovány, groteszk figuráról, aki ötvenévesen is letáncolta a színpadról az egészségtől duzzadó izomgyerekeket és halálos nyugalommal közölte a rendezőjével, hogy neki, Michael Jacksonnak, a hátán is van szeme.

A This Is It - és erről könnyű megfeledkezni - olyan műfajú valami, ami még soha nem volt. A popzene egyik legnagyobb sztárjának végnapjait mutatja be úgy, hogy hőse éppen utolsó turnéjára készül. This is it, ennyi, mondta, így nevezte el az 50 koncertből álló látványosságot. Elkezdte próbálni, kitalálni, megélni, aztán három héttel azelőtt, hogy a fanok elé állhatott volna még egyszer utoljára, meghalt. This is it. Ennyi marad a mély érzelmektől és a lelkes médiacirkusz hullámaitól felkavart rajongóknak. Koncertfilm tehát és valamennyire dokumentumfilm is, arról, hogyan próbált Michael Jackson a színpadon. Hogyan próbált Michael Jackson megmaradni közönsége emlékezetében.

Jackson meghalt, a turné elmaradt, Kenny Ortega koreográfus és turnérendező viszont fogta és összevágta a próba felvételeiből ezt a kilencvenperces zenés műsort. Ortega nem akárki, többek között ő koreografálta Patrick Swayze alá a Dirty Dancing-et, ő rendezte a Material Girl klipjét Madonnának, és ő csinálta az összes High School Musical-filmet. Még ennél is fontosabb, hogy Jackson két korábbi turnéját is megrendezte már; összeszokott párost alkottak ők ketten. A This Is It legjobb pillanatai ebből a kettős munkából nőnek ki: a sztár és a sztárrendező lépeget egymás körül. Ortega megrendez maga körül többszáz embert: táncosokat, világosítót, castingost és büfést, de Jacksont nem rendezi. Jacksont kiszolgálja.

Ortega filmje igazából nem azért hat meg, mert Jackson három héttel a This Is It-turné előtt meghalt. Sokkal jobban megérint az élő, lélegző, húszkilósan is acélkemény akaratú sztár és a körülötte halkan surranó, boldog rajongók körforgása. Kerekfejű holland táncosgyerek vagy veterán session zenész, mindegy, egyik sem hiszi el még mindig, hogy ideáig eljutott és bálványát 5 centiről imádhatja. Az eksztatikus rajongással pillogó vokálosoktól egészen Ortegáig ott pulzál Jackson körül a tömeg, aki egyszerre borul le előtte és óvja. A háromkirályok imádják a kisdedet. És Jackson egyik pillanatban hagyja, hogy babusgassák, a másik pillanatban pontosan megmondja, mit akar, még akkor is, ha éppen arról van szó, hogy van-e a hátán szeme, vagy nincs. (Van.)

Igen, Michael Jackson borzasztóan nézett ki ezekben az utolsó hetekben, években. Plusz a botrányok, a kisfiúk, a csimpánzok, Neverland és a hibernáló kabin. A This Is It nem erről szól. Az első tíz percben még megijeszt a hófehér gyurmaorr, a pipaszár láb, a groteszk, Tim Burtont idéző szellemkülső. És aztán úgy, ahogy van, elfeledkezhetünk a fura, törékeny rémről és marad Jackson. Ortega egyszerű megoldást választott: semmi más nem érdekelte, csak Michael Jackson és a dalai. Volt néhány felvétele a próbákról, összevágta a különböző verziókat, és aztán egymás után lejátssza nekünk a számokat. Jó a műsor: csendben haldokló, cingár hőse ötvenévesen is elképesztően táncol. A hangját kíméli, mert kímélnie kell. Profi. Majd a koncerten, mondja, ott majd kiengedem.

A hős halott, Ortega mégis visszafogott filmet rendez. Talán mert jól ismerte, emberként kezeli, nem celebként. Nem mutat halált, archív mentőautót, híradós riportert. Nem ír ki semmit a történet végére, teljesen felesleges. Ennyi volt, ennyi jutott Jacksonból. This Is It - prózai koncertfilm egy sosemvolt koncerthez. A dalok maradnak. Meg a moonwalking. Akkor is, ha minden más elvékonyodik és eltűnik a szemünk elől.