A párnaszájú szexistennők egymáséi lesznek

Vágólapra másolva!
Közös filmben szerepel a francia filmművészet két legérzékibb ajkú színésznője Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle. A Bye Bye Blondie című alkotást az a Virginie Despentes rendezi, aki Dugj meg! című első filmjével tíz évvel ezelőtt keltett botrányt. A Dugj meg! azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy brutális erőszakot keverte valódi szexjelenetekkel (közeliben mutatták a penetrációt, a két főszerepet pornószínésznők játszották).Béatrice DalleA Bye Bye Blondie is a korábbi filmhez hasonlóan sikamlósnak ígérkezik. A történet szerint Gloria (Dalle) egy kisvárosban él, se munkája, se családja, idejét a helyi rockkocsmában tölti piálással. Frances (Béart) egy párizsi tévécsatorna sztárriportere, férje sikeres író, de házasságuk színjáték, mindketten homoszexuálisok. Frances munkaügyben abba a kisvárosba utazik, ahol Gloria lakik, találkoznak, és kiderül, hogy 25 évvel korábban a két nő viharos románcot folytatott egymással.Emmanuelle BéartEmmanuelle Béart és Béatrice Dalle nem arról ismert, hogy bármilyen rázós jelenettől is visszariadna, elég csak A szép bajkeverő-re gondolni, amelyben Béart körülbelül három órát töltött pucéran, vagy Dalle szinte bármelyik filmjére (Betty Blue, Process, Kínzó mindennapok, Ott bent, stb.). A Bye Bye Blondie forgatókönyvét azonos című 2006-os regénye alapján a rendezőnő írta, a forgatás június végén kezdődik.A filmtörténetben nem áll példa nélkül, hogy két karrierje csúcsán lévő istennőt eresztenek össze egy filmben, nézzünk is meg pár ilyen esetet!+ + +Brigitte Bardot és Jeanne Moreau (Viva Maria!, 1965)Bardot egy Maria nevű anarchistát játszik, aki hidakat és rendőrállomásokat robbant fel, majd összeáll Moreau-val (akit szintén Mariának hívják) és együtt véletlenül feltalálják a sztriptízt.+ + +Susan Sarandon és Geena Davis (Thelma & Louise, 1991)Ridley Scott csodálatos road-movie-ja messze a legjobb film ebben a listában, mindkét színésznőt Oscarra jelölték érte, de végül csak a forgatókönyv kapott díjat.+ + +Charlize Theron és Penélope Cruz (Nézz az égre!, 2004)A Nézz az égre! is az a fajta film, amiről rengeteg cikkeznek, miközben készül, de a bemutatója után mindenki udvariasan hallgat róla. Pedig nem olyan rossz, mint a híre, és már csak Theron és Cruz közös tangójelenete miatt is érdemes megnézni (a közös szexjelenetük sem bántó a szemnek). + + +Penélope Cruz és Salma Hayek (Bandidas, 2005)A Luc Besson-filmgyárból érkezett ez a könnyed westerkomédia, ami annyira felejthető, hogy már azt sem tudjuk felidézni, hogy valójában láttuk-e a teljes filmet, vagy csak az előzetesét. Csúnyán megbukott mindenütt, az amerikai mozikban be sem mutatták.+ + +Sophie Marceau és Monica Bellucci (Ne te retourne pas, 2009)Azt gondolná az ember, hogy két ilyen színésznővel nem lehet elrontani egy filmet. Marina de Van rendezőnőnek mégis sikerült. A tavalyi cannes-i filmfesztivál egyik legnagyobb csalódása volt ez a röhejes thriller, pedig előtte úgy vártuk, mint a Messiást.
Vágólapra másolva!