Dobogós Antal Nimród filmje Amerikában

Vágólapra másolva!
Csak egy 3D-s animációs film és a tinédzser vámpírok és vérfarkasok szerelmi civakodását feldolgozó Napfogyatkozás érdekelt több embert a hétvégén, mint a Ragadozók. Az Antal Nimród rendezésében, körülbelül 40 milliós költségvetéssel készült akciófilm 25,3 millió dollárt keresett a pénteki bemutató óta Amerikában. Antal Hollywood-i filmjei közül eddig a Ragadozók indított a legerősebben: a 2007-es Elhagyott szoba 7,6 milliót jövedelmezett az első hétvégéjén, A szállítmány pedig 6,5 millióval nyitott tavaly decemberben.RagadozókA toplista első helyén a Universal studió első 3D-s animációja áll. A Despicable Me című alkotás (nálunk Gru címmel mutatják majd be november 4-én) a várakozásokon felül teljesített, és valamivel több, mint 60 millió dollárt söpört be. Az Alkonyat-sorozat harmadik epizódja 33,4 millióval növelte összbevételét, amely 237,1 milliónál tart.Jól tartotta magát a Toy Story 3, amely annak ellenére meg tudott kapaszkodni a negyedik helyen, hogy sok 3D-s vásznat veszített a Gru miatt. A Pixar-film eddig összesen 340,1 millió dollárt keresett, és ezzel minden idők második (a Shrek 2 után) legsikeresebb animációs filmje lett Amerikában.GruAz utolsó léghajlító-ra már a bemutatója előtt keresztett vetettek az elemzők, mégis addig iparkodott, hogy vasárnap estére elérte a 100 millió dolláros bevételi határt. Ebben az esetben csak azért nem nevezhetjük ezt álomhatárnak, mert Shyamalan filmje a marketingköltségek nélkül is 150 millió dollárba fájt a Paramount stúdiónak. A Foxnál sem fognak pezsgőt bontani a Kéjjel-nappal eredményei láttán: a Tom Cruise és Cameron Diaz nevével fémjelzett könnyed akció-komédia 117 milliós kiadás (+ marketingköltség) után még mindig csak 62 millió dolláros bevételnél tart.A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Gru ($60,1m/$60,1m)2. Alkonyat - Napfogyatkozás ($33,4m/$237,1m)3. Ragadozók ($25,3m/$25,3m)4. Toy Story 3 ($22,0m/$340,2m)5. Az utolsó léghajlító ($17,2m/$100,2m)6. Nagyfiúk ($16,4m/$111,3m)7. Kéjjel-nappal ($7,9m/61,9m)8. A Karate kölyök ($5,7m/$164,6m)9. Szupercsapat ($1,8m/$74,0m)10. Cyrus ($1,4m/$3,5m)
Vágólapra másolva!