Jó testű fiatalokon csüngtünk

Vágólapra másolva!
A 3D-ben táncikáló jó testű fiatalok vitték a prímet a hétvégén a magyar mozikban: a Step Up 3D-re 27 402-en ültek be, amivel a 26 kópián forgalmazott táncos film könnyedén megszerezte a toplista első helyét. A premierfilmek közül csak A kilencedik légió című, római korban játszódó öldöklős film tudott még megkapaszkodni a toplistán, ha nem is átütő eredménnyel: 13 kópiával 5680 akciófilmre éhes nézőt csábított a mozikba, ami a kilencedik helyre volt elég.Jelenet a Step Up 3D című filmbőlA Szívrablók című francia romantikus filmet 6 kópián dobták piacra, amellyel 3424 látogatót szerzett. A Romain Duris főszereplésével készült másik film - dráma lévén érthető módon - jóval kevesebb embert vonzott: a 2 kópián forgalmazott Hajszá-t 242-en látták.Csak budapesti számaink vannak a Hét perc a mennyországban-ról, amelyet a fővárosban 735-en néztek meg, valamint a Mr. Nobody-ról, amelyre Jared Letóval együtt is csak 498-an voltak kíváncsiak.A hatodik hete műsoron levő Eredet még mindig döbbenetesen hasít: bevétele az előző hétvégéhez képest mindössze 2%-kal csökkent, most 14 941-en látták, összesen pedig már majdnem 330 ezer nézőt szerzett. Antal Nimród Ragadozók-jának teljesítménye átlagos, 43%-os visszaesést mutat, második hétvégéjén 14 621 újabb látogatót érdekelt.A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Step Up 3D (27 402 / 27 402)2. Eredet (14 941 / 329 310)3. Ragadozók (14 621 / 54 896)4. A varázslótanonc (9950 / 109 279)5. Nagyfiúk (9130 / 129 991) 6. Shrek a vége, fuss el véle (7618 / 489 374)7. Salt ügynök (6747 / 47 299) 8. Kutyák és macskák - A rusnya macska bosszúja (6467 / 67 412) 9. A kilencedik légió (5680 / 5680)10. Az utolsó léghajlító (5283 / 141 371)
Vágólapra másolva!