Angelina Jolie és Johnny Depp együtt pláne ellenállhatatlan

Vágólapra másolva!
Ma már megírtuk, hogyan jófejkedett Johnny Depp egy londoni iskolában, és Angelina Jolie egy pesti cukrászdában. Itt az ideje, hogy felhívjuk a figyelmet a két sztár közös filmjének új előzetesére is.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=EFMd1GpXdGcCzjLTAz utazó második előzeteseAz utazó (The Tourist) című alkotás a pár évvel ezelőtti Sophie Marceau-s film, az Anthony Zimmer remake-je, ami egy izgalmas és szexi thrillerként indult, de aztán a második felében annyi valószínűtlen fordulatot pakoltak bele, hogy a film végén a néző joggal érezhette úgy, hogy már megint egy oltári nagy baromságot látott.Remélhetőleg, az amerikai változat rendezője Florian Henckel von Donnersmarck (A mások élete) korrigálja majd a korábbi film hibáit, az előzetesből mindenesetre annyi már látszik, hogy mind Velence, mind pedig Angelina Jolie gyönyörűen fog mutatni, valamint Johnny Depp arcszőrzete sem ront túl sokat az összképen. Az utazó 2011. január 6-án kerül a magyar mozikba.
Vágólapra másolva!