Nézhetőbb magyar filmeket hozhat a megújuló MMKA

Vágólapra másolva!
Miután tegnap lezajlott a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) új kuratóriumának első hivatalos ülése, ma sajtótájékoztatón mutatkozott be az új kuratórium. Kőrösi Zoltán író-dramaturg, a kuratórium elnöke röviden vázolta a jelentős megújulás előtt álló szervezet célkitűzéseit, melyek legfontosabbika egy új pályázati rendszer kialakítása.Kőrösi Zoltán, az MMKA kuratóriumának elnöke | Fotó: Bendó ZsuzsannaMint ismeretes, a magyar filmek szinte mindegyike az MMKA (különböző mértékű) támogatásával valósul meg. A pénzek elosztását sok kritika éri, hogy csak egyetlen visszatérő témát említsünk: egyes vélemények szerint a közönségfilmeket nem kéne vagy kisebb mértékben kellene államilag támogatni, hiszen ezeknek a mozijegy-eladásokból vissza kellene hozniuk saját költségüket, mások szerint épp ellenkezőleg, a nagy számban készülő, alacsony nézőszámot elérő művészfilmekre kellene kevesebb pénzt áldozni. Kőrösi Zoltán szavaiból az derült ki, hogy mivel az új pályázati rendszer több szakmai és gazdasági szűrőt is tartalmaz, az elképzeléseknek megfelelő megvalósulása esetén mind a magyar filmek minősége, mind eladhatósága javulni fog. (Ez nyilván leghamarabb a jövőre készülő filmeken lesz majd lemérhető.)Az új rendszerben csak a jogi és formai elvárásoknak eleget tevő pályázatok kerülhetnek a szakkollégium elé, melynek tagjait a szakma által javasolt névsorból sorsolják. Ezeket a pályázatokat először egy bevallottan szubjektív elemeket sem nélkülöző, de európai mintára kialakított pontrendszer szerint, esztétikai szempontok alapján bírálják el. Ezt követően a legmagasabb pontszámot elért pályázatokat gazdasági szakértők pontozzák megvalósíthatósági, forgalmazási és marketingszempontok alapján. Ezután jön a legizgalmasabb forduló, ami Magyarországon abszolút újdonságnak számít, de mint Kőrösi elmondta, Lengyelországban már alkalmazott módszer: a legmagasabb összpontszámot elért filmtervek nyilvános prezentáción mutatkoznak be a kuratórium, forgalmazási szakemberek, valamint a sajtó képviselői előtt. A kuratórium ezt követően hozza meg döntését a támogatásokról.A kuratórium: Kovács Árpád, Bod Péter Ákos, Kőrösi Zoltán, Baán László, Durst György, Bakonyi Veronika és Foktői János | Fotó: Bendó ZsuzsannaMielőtt az új kuratórium érdemben munkához láthatna, három szakértői csoport fogja átvizsgálni az alapítvány működését jogi, gazdasági és szervezeti szempontból. Ezek az auditok június elejéig lezajlanak, érdemi döntésekre ezután kerülhet majd sor. Néhány fontosabb irányvonalat Kőrösi már most megjelölt, köztük az ifjúsági és gyerekfilmek felkarolását, a közszolgálati televíziókkal történő szorosabb együttműködés kialakítását, nyitást az európai partnerek felé és a Filmszemle fejlesztését.A sajtótájékoztatón az egyik újságíró szóba hozta az Index ma reggeli cikkét, amelyben azt írják, hogy egy Andy Vajna nevével fémjelzett filmes csoport az MMKA félreállítását és a filmiparnak a gazdasági minisztérium hatásköre alá helyezését szeretné elérni. Kőrösi úgy reagált, hogy ez egy félértesülésekre alapozott cikk, és ugyan természetes, hogy mindig vannak csoportok, akik a filmipar fejlesztését különböző módokon képzelik el, de ez közvetlenül nem érinti az alapítvány működését, amit a filmtörvény, illetve a Kulturális Minisztériummal érvényben levő, 2013-ig hatályos szerződés szabályoz. Kőrösi ezt még kiegészítette azzal, hogy tájékozódott a létrehozandó Humán Minisztérium képviselőinél, akiktől úgy tudja, hogy nem tervezik az MMKA helyett vagy mellett új, hasonló hatáskörű intézmény létrehozását.
Vágólapra másolva!