Nagy Ervin lesz Mancs lúzer gazdája

Vágólapra másolva!
Ősszel, Nagy Ervin főszereplésével foroghat Pejó Róbert Mancs című filmje a legendás mentőkutyáról. A film a valós eseményektől elszakadva meseszerűen dolgozza fel egy lúzer pasi és egy lúzer kutya sikersztoriját.
Vágólapra másolva!

Ha időben összeáll a finanszírozás, Pejó Róbert (Dallas Pashamende, Látogatás) októberben kezdi forgatni a Mancs című filmet, amely Mancsnak, a híres mentőkutyának és gazdájának a történetén alapul. A magyar színészek idei nyaráról szóló cikkünkben már elrejtettük az információt, hogy Nagy Ervinnek (Nincsen nekem vágyam semmi, Kaméleon) ajánlották fel a film főszerepét. Bár a szerződést még nem írták alá, sőt, még a forgatókönyv végső verziója sem készült el, a színész szóban már elfogadta az ajánlatot.

Kántor László, a film producere elmondta nekünk, hogy a Mancs "széles közönségnek szóló, családi film lesz. Egy olyan műfajt képvisel, ami manapság szinte teljesen hiányzik a magyar filmpiacról". A film cselekménye ott kezdődik, hogy Attila, a villamosremízben dolgozó főhős rátalál a beteg kiskutyára, és az első nagy közös mentésükig tart. Tehát egy pozitív kicsengésű történet, ami Kántor szavaival arról szól, hogy "egy lúzer ember és egy lúzer kutya együtt hogy lesz sikeres". A filmben emellett fontos szerepet kap egy szerelmi szál is, amelyről Kántor egyelőre csak annyit akart elárulni, hogy a kutya gazdája egy gyógyszerésznőbe szeret bele.

Nagy Ervintől megkérdeztük, mit szól ahhoz, hogy egy kutyával kell megosztania a vásznat. A színész elmondta, hogy "ilyen partnerem még nem volt, színpadon se dolgoztam semmilyen állattal. Az egyetlen kivétel a macska volt a Kaméleon-ban, de ő sose azt csinálta, amit kellett volna. Remélem a kutya okosabb lesz". Nagynak nincsen kutyája és nem is helyesli különösebben a városi állattartást, de gyerekkorában volt egy Mackó nevű komondora: "vele együtt nőttem föl, imádtam. Akkora volt, mint egy borjú, húzott szánkóval, mindentől megvédett, fantasztikus kutya volt". A kutyás szerep "nem is annyira szakmai szempontból, hanem emberként érdekel. Kíváncsi vagyok, milyen ez a kutya és ember közti igazi barátság".


Az alkotók csak alapötletként használják Mancs valós történetét, Kántor elmondta, hogy a cselekmény szinte minden eleme fikciós lesz. A stílusban sem törekednek realizmusra, sőt, éppen ellenkezőleg: egy olyan kicsit elvont, meseszerű világot szeretnének megteremteni, amit a producer az Amélie csodálatos életé-hez és a Delicatessen-hez hasonlít. A meseszerűséget erősítik majd azok a rövid animációs betétek is, amelyek a film főcímében, illetve közben, az idő múlását érzékeltető összekötő elemként jelennek meg. Ezeket az egyperces betéteket valószínűleg Csáki László (A hangya és a tücsök, Bádogváros) készíti majd.

Fotó: Kántor László
Banovich Tamás díszlettervező és Pejó Róbert a terepszemlén | Nézz még több képet!

A Mancs a tervek szerint 250-300 millió forintból készülne, amely még nem áll teljes egészében az alkotók rendelkezésére. 100 milliót kaptak az MMKA-tól, a Tv2 pedig 50 millió forinttal szállt be, de hogy októberben valóban el tudják-e kezdeni a forgatást, az elsősorban attól függ, hogy kapnak-e pénzt a román és macedón filmalaptól, ahova szintén pályáztak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!