A legmenőbbek Carey Mulligant akarják

carey mulligan
Vágólapra másolva!
Cary Mulligan (Egy lányról, Drive) pályája hirtelen áttörése óta szépen ível felfelé: idén Baz Luhrmannal forgatja A nagy Gatsby-t, amiben ő alakítja Daisy Buchanant, és már a jövő évre is betervezett két meglehetősen jól hangzó filmet. Először a Coen testvérek Inside Llewyn Davis című filmjében játssza el a női főszerepet. Mint korábban hírül adtuk, a film Dave Van Ronknak, a Bob Dylanre is nagy hatást gyakorló folkzenésznek az életén alapul, és a főszerepet Oscar Isaac alakítja, aki Mulligan figurájának zűrös férjét játszotta a Drive-ban.Coenék után a színésznő egy hasonlóan menő alkotópárossal dolgozik: egy Charlie Kaufman által írt, Spike Jonze által rendezett, egyelőre cím nélküli filmben szerepel. Erről egyelőre annyit tudni, hogy egy szatíra lesz, amiben a világ nagyhatalmú vezetői összegyűlnek, hogy együtt kitalálják a jövő jelentős politikai és gazdasági eseményeit. A főszerepet Joaquin Phoenix játssza.
Vágólapra másolva!