Marie Antoinette szíve inkább a nőkhöz húz

Vágólapra másolva!
Megérkezett a berlini filmfesztivál nyitófilmjének, a Búcsú a királynétól (Les Adieux a la reine) című történelmi drámának az első előzetese. A film alapjául szolgáló azonos című Chantal Thomas-regény Marie Antoinette (Diane Kruger) egyik felolvasónőjének, Sidonie Laborde-nak (Léa Seydoux - Mission: Impossible 4) a szemszögéből meséli el a francia forradalom kitörésének történetét. A filmben jelentős szerepet kap a Marie Antoinette és felolvasónője, valamint a Virginie Ledoyen (A part) által megformált Polignac hercegné közti különös viszony is. A regényben leírtak szerint a királynéhoz fűződő szoros kapcsolatuk ellenére Sidonie Laborde és a Polignac család is az elsők közt volt, akik cserbenhagyták Marie Antoinette-et és elmenekültek a forradalom kitörése utáni napokban.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Cp3v0Q1hJOhHPDK8Az előzetes mellett két rövid jelenetet is kiadtak a filmből: az első videóban XVI. Lajost láthatjuk, amint búcsút vesz Marie Antoinette-től és gyermekeiktől, és elhagyja Versailles-t, a másodikban pedig a király és felesége a versailles-i kastély tükörtermében jelentik be a francia forradalom kitörését. A filmet Benoit Jacquot (Sade márki) rendezte, a magyarországi bemutató az év második felében várható.
Vágólapra másolva!