Most már tényleg készül a Sin City 2

Vágólapra másolva!
Robert Rodriguez gyakorlatilag a 2005-ös Sin City óta emlegeti a folytatást, és 2010 őszén úgy nyilatkozott nekünk, hogy a Kémkölykök 4 után ez lesz a következő. Nagyon úgy tűnik, most már tényleg betartja a szavát: friss sajtóközleménye szerint hamarosan elkezdődik a Sin City: A Dame to Kill For forgatása. Csak annyit tudni, hogy a film Frank Miller második Sin City-kötetén alapul, ami magyarul Ölni tudnál érte címmel jelent meg, és hogy Rodriguez ismét együtt rendezi Millerrel. A szereplőválogatás jövő héten kezdődik, és az első filmből visszatér majd több szereplő is, bár azt egyelőre nem árulták el, hogy kik. Korábban Rodriguez úgy nyilatkozott, hogy a film 3D-s lesz, erről most nem érkezett friss információ.Robert Rodriguez
Vágólapra másolva!