James Cameron már Avatar 4-et emleget

Vágólapra másolva!
Nem szolgálhatunk jó hírrel azoknak, akik a Battle Angel című manga korábban belebegtetett James Cameron-féle filmváltozatára számítanak a közeljövőben, ugyanis a rendező a New York Timesnak adott interjúban elmondta, hogy jelenleg semmi másban nem érdekelt, csak az Avatar-filmekben. "Csinálom az Avatar 2-t, az Avatar 3-at, és talán az Avatar 4-et is. Tavaly gyakorlatilag feloszlattam a produkciós cégem fejlesztési részlegét, producerként sem dolgozom mások filmjeiben" - nyilatkozta a rendező.James Cameron az Avatar forgatásánCameron szerint az Avatar-ral szórakoztató formában mindent el tud mondani, amit szeretne, amit pedig mégsem, azt a dokumentumfilmjein keresztül szeretné közölni. A mélytengeri expedícióiról is híres rendező az utóbbi tíz évben öt dokumentumfilmet készített, és a jövőben még többet tervez. Legutóbbi, a Mariana-árokban tett merüléséről szóló filmjét a jövő év elején tervezik bemutatni. Korábban úgy volt, hogy az Avatar második része 2014 decemberében kerül a mozikban, de Jon Landau producer április nyilatkozata szerint ez az időpont valószínűleg csúszni fog.
Vágólapra másolva!