Az Elemi ösztön rendezője leleplezi Jézust

Vágólapra másolva!
Paul Verhoeven, aki többek közt az Elemi ösztön-t, Az emlékmás-t és a Showgirls-t rendezte, most Jézusról csinál filmet. Verhoeven társírója volt a Jesus of Nazareth című könyvnek, ami alapján a film készül majd. A forgatókönyvet Roger Avary írja, aki a Ponyvaregény társírója volt, de aztán összevesztek Tarantinóval, és neki nemcsak hogy nem sikerült olyan szép pályát befutnia, mint egykori barátjának, hanem börtönbe is került azután, hogy 2008-ban részegen vezetett, és halálos balesetet okozott. 2010-ben szabadult, és azóta ez az első hír, hogy újabb filmen dolgozik. Verhoeven megközelítése nem vallásos: elutasítja az Újtestamentum olyan elemeit mint a szeplőtlen fogantatás vagy a feltámadás, ehelyett Jézust történelmi-politikai figuraként, tehetséges vezetőként mutatja majd be.Paul Verhoeven
Vágólapra másolva!