Audrey Tautouval is együtt öregedhetünk

Lakótársat keresünk 3, Audrey Tautou
Vágólapra másolva!
Nem a Mielőtt felkel / lemegy a nap / éjfélt üt az óra az egyetlen trilógia, amely a húszas évek elejétől a negyvenes éveikig kíséri végig a hőseit; idén a Lakótársat keresünk-sorozat is harmadik darabbal bővül.Romain Duris és Kelly Reilly a Casse-tete chinois című filmbenForrás: StudioCanalXavier (Romain Duris) élete 2002-ben a barcelonai Erasmus-ösztöndíjas évnek köszönhetően vett gyökeres fordulatot és itt ismerte meg az angol Wendyt (Kelly Reilly), aki a 2005-ös folytatásban (Még mindig lakótársat keresünk) már végleg átvette Audrey Tautoutól az első számú szerelem szerepét. Nyolc évvel később Xaviernek már két gyermeke van Wendytől, de leszbikus havernője (Cécile de France) újszülött gyermekének is ő a biológiai apja az első ízelítő előzetes alapján.A barcelonai első rész után a második rész Párizsban, Londonban és Szentpéterváron játszódott, a Casse-tête chinois (Kínai fejtörő - kíváncsian várjuk, hogy a magyar cím hogyan tartja majd meg a lakótárskeresős tematikát...) viszont New Yorkba kalauzol, ahol a neurotikus Xavier élete egy cseppet sem tűnik kevésbé kaotikusnak, mint korábban. Főleg, hogy szerelmi életének megpróbáltatásai láthatóan nem értek véget az apasággal: Kellyvel úgy tűnik, szakítottak, egy kínai nővel pedig névházasságot kötött - ecsetelgeti a már a második részben is vélhetően csak az ismertsége miatt megtartott Audrey Tautou-nak, aki szerint mindez annyira nem is bonyolult.A Casse-tête chinois-t decemberben mutatják be a francia mozik, a sorozat magyarországi népszerűsége miatt reméljük, hogy 2014-ben nálunk is látható lesz.
Vágólapra másolva!