Vágólapra másolva!
Quentin Tarantino múlt héten nyilvánosságra hozta az eddigi tíz kedvenc idei filmjét (lásd lent), és az ABC-sorrendben közölt listában a közutálatnak örvendő A magányos lovas-tól kezdve a közszeretetnek örvendő Gravitáció-ig elég változatos filmek szerepelnek. (Pontosabban a Gravitáció csak a lista egyik változatában szerepel, egy másik verzió szerint a helyén a Sundance-nyertes Fruitvale Station áll, nem tudni, hogy melyik az autentikus.)Egy francia lapnak adott interjújában Tarantino megmagyarázta némelyik választását, és ebből kiderül, hogy azért A magányos lovas-ért nemlelkesedett feltétel nélkül: "Az első negyvenöt perc kiváló, a következő negyvenöt perc kicsit unalmas. Nem volt jó ötlet két csoportra osztani a rosszfiúkat, ezt órákba telik megmagyarázni, és teljesen érdektelen. Aztán viszont jön a hihetetlen vonatjelenet! Ott azon morfondíroztam, hogy hogy lehet, hogy mindenki szidja ezt a filmet." Aztán még szóvá teszi, hogy nagyon nem tetszett neki, hogy Tonto törzsét lemészárolják az amerikai katonák, mert "az indiánokat tényleg kiirtották, úgyhogy most újra lemészárolni őket egy szórakoztató film kedvéért, Buster Keaton-stílusban... ez nekem sok volt. Ezt visszatetszőnek találtam".Az Itt a végé-ről úgy nyilatkozott, hogy "messze az év legviccesebb filmje", a Démonok között-ről pedig azt mondta, hogy az első James Wan-film, ami bejött neki. Aztán megkérdezték tőle azt is, hogy mit szól ahhoz, hogy Ben Affleck lesz Batman, mire úgy felelt, hogy "be kell vallanom, nincs határozott véleményem erről, mert Batman nem túl érdekes figura. Semelyik színész számára. Egyszerűen nem sok eljátszanivaló van benne. Szerintem a legjobb Batman Michael Keaton volt, de Ben Afflecknek is sok szerencsét kívánok hozzá. De tudod ki lett volna király Batman? Alec Baldwin a 80-as években".Quentin Tarantino idei tíz kedvenc filmje eddig:A magányos lovas (Gore Verbinski)Afternoon Delight (Jill Soloway)Blue Jasmine (Woody Allen)Démonok között (James Wan)Drinking Buddies (Joe Swanberg)Frances Ha (Noah Baumbach)Fruitvale Station (Ryan Coogler) / Gravitáció (Alfonso Cuarón)Itt a vége (Seth Rogen, Evan Goldberg)Kick-Ass 2 (Jeff Wadlow)Mielőtt éjfélt üt az óra (Richard Linklater)
Vágólapra másolva!