Vágólapra másolva!
Christopher Nolan rendező az elmúlt években két Batman-film között rendre egy kisebb, személyesebb alkotással jelentkezett - más kérdés, hogy nála a "kis személyes" is egy olyan 160 millió dolláros költségvetéssel készülő, világverő szuperprodukciót jelent, mint az Eredet. A sötét lovag-trilógia utáni első filmje a jövő novemberben mozikba kerülő Interstellar (Csillagközi) lesz, amelynek most futott be a teaser előzetese. A kevesebb mint két perces ízelítő főleg archív felvételek tartalmaz, egyetlen snittben tűnik csak fel a főszereplő, Matthew McConaughey, amint éppen viharvert fejjel és könnyes szemmel távozik egy tanyáról a kocsijával. Persze, minek is kínoznák a nézőket konkrétumokkal majd egy évvel a bemutató előtt.A film történetét egyelőre homály fedi, annyit lehet csak tudni, hogy a közeli jövőben játszódik, amikor a Föld gyakorlatilag alkalmatlanná vált a nővénytermesztésre, ezért egy csapat tudós egy féreglyukon keresztül más dimenziókba utazik, termőföldet keresve.Az Interstellar szereplőgárdája erős: McConaughey mellett játszik a filmben a friss Oscar-díjas Anne Hathaway, a kétszeres Oscar-jelölt Jessica Chastain, Nolan kabalaszínésze, Michael Caine, illetve egy kisebb szerepben feltűnik Matt Damon is, aki Izlandon forgatta a jeleneteit a múlt hónapban.A forgatókönyvet a rendező az öccsével, Jonathan Nolannal együtt írta, a film zenéjét Hans Zimmer szerzi, az operatőr viszont most nem Wally Pfister lesz (Nolan állandó alkotótársa a Memento óta), hanem a Suszter, szabó, baka, kém-et és A harcos-t fényképező Hoyte van Hoytema (Pfister jelenleg a Transcendence című rendezői bemutatkozásán dolgozik).
Vágólapra másolva!