Emma Watsonnak jól áll az üres fej

A Lopom a sztárom valószínűleg húsz év múlva lesz igazán érdekes. Most csak elénk rak valamit, amit amúgyis unalomig ismerünk. Mert másfél órán át nézni pár lüke kamaszt, amint általuk istenített sztárok magánjellegű cuccait lopkodják - vagyis bepillantani a celebkultusz legsötétebb bugyraiba -, nem sokkal épületesebb, mint a Story magazint lapozgatni a közértben. Sofia Coppola mégis tud valamit: mélyen a bőr alá hatol a történet, vehemensen kezded gyűlölni, amit szikáran, hideg fejjel pellengérre állít. Mi a cannes-i filmfesztiválon láttuk, Magyarországon június közepétől fogják vetíteni.

A valós eseményeket feldolgozó Lopom a sztárom (The Bling Ring) középpontjában egy csapat Los Angeles-i kamasz áll, akik pár évvel ezelőtt azzal múlatták idejüket, hogy be-betörtek olyan hírességek hollywoodi otthonába, mint Paris Hilton, Lindsay Lohan vagy Orlando Bloom. Onnan összesen három millió dollár értékben cipeltek el ruhákat, cipőket és ékszereket. A dolog pikantériája, hogy a fiataloknak nem kenyérre kellett a pénz, hanem példaképeiktől szerettek volna relikviákat gyűjteni brahiból. (A valódi elkövetők több éves börtönbüntetést kaptak - persze csak azután, hogy a tettük miatt híresek lettek.)

Lopom a sztárom | Taissa Farmiga, Israel Broussard, Emma Watson, Katie Chang, Claire Julien

Sofia Coppola kimért és tárgyilagos stílusban dokumentálja korunk egyik ijesztő jelenségét, a féktelen celeb-imádatot. Nem moralizál, nem ironizál, és még véletlenül sem próbálja meg sajnáltatni sem az elkövetőket, sem az áldozatokat. A sztoriban nincs csavar. A csúcsra járatott bulvárgépezetet mindenki rühelli, olyan, mint a dohányzás, káros és felesleges, mégis van ipara. Ezért a film, ami ennek a jelenségnek a visszásságára mutat rá, extra nagy újdonságokat nem tartogathat. Épp ezért érzed azt a Lopom a sztárom nézése közben, hogy olyan, mint amikor a haverod harmadszorra meséli el ugyanazt a sztorit. (Ahogy több kritikus a cannes-i premiervetítés után eképp sommázta a filmről alkotott véleményét a Twitteren: "és akkor mi van?!").

Nyilván az sem tett jót a filmnek, hogy pont pár hónappal a hasonló témát eredetibb és virtuózabb módon feldolgozó Spring Breakers után érkezett. Coppola kimért, szöszölős megközelítése nem váltja ki ugyanazt az azonnali zsigeri hatást. Mégis a filmélmény után pár órával azt kell mondanom, hogy unalmassága ellenére a Lopom a sztárom fifikásan juttatja be szervezetünkbe a mérget, és növeli a témával kapcsolatos undorunkat.

Tinédzser főhőseink életét a partizás, a márkás holmik iránti vágyakozás és a fiatal hírességek istenítése tölti ki. Továbbá sokat fotózzák magukat a mobiltelefonjukkal, a lányok pedig megállás nélkül applikálják a szájfényt az ajkukra. A családi vacsoránál anya rákérdez, hogy "hogyan sikerült a mai meghallgatásod, kislányom?", bár ha jobban részt vesznek az életükben, abban sincs köszönet. Az Emma Watson által játszott karakter például nem is jár iskolába, oktatását az édesanyja (Leslie Mann) végzi otthon A Titok címet viselő könyv filozófiája alapján. Anyuka értékrendszeréről sokat elárul, hogy a háziórát azzal a kérdéssel kezdi, hogy melyek Angelina Jolie legnagyobb erényei.

Lopom a sztárom | Leslie Mann

A betörés talán túl erős kifejezés arra, amit csinálnak, különösebb fondorlatosságra nincs szükség, a film alapján úgy tűnik, minden sztár nyitott ajtóval hagyja hátra hetekre a lakhelyét, és például Paris Hiltonnál legalább nyolcszor járnak, mire beugrik valakinek, hogy meg kéne nézni a biztonsági kamerák felvételeit. A látogatások bemutatása nem sok változatosságot rejt magában: számos alkalommal, gyakorlatilag azonos jelenetekben látjuk a srácokat, amint átmásznak a kerítésen, beosonnak egy nyitott toloajtón, majd ámuldoznak a mérhetetlen mennyiségű méregdrága ruhán, táskán, órán. Annyi menő márkanév hangzik el, hogy Patrick Bateman is elégedetten csettintene. Később kicsit rácsúsznak a kokóra, de mivel Sofia Coppola-filmről beszélünk, ezt is szinte csak mellékesen mutatják, ahogy Emma Watson csipőtetkója sem kap közelit.

Emma Watson már protestált a Twitteren amiatt, hogy a félrevezető marketingkampány alapján azt lehet hinni, hogy ő a film főszereplője. Valóban jóval kevesebb játékidő jut neki, mint Israel Broussardnak és Katie Changnek, a két másik szereplőnek. Korábban sokan tartottak attól, hogy a brit Watson játéka majd kilóg a mezőnyből, de szó sincs erről, a Harry Potter-sorozat sztárja gond nélkül átlényegül felszínes kaliforniai picsává, és kislányos esetlensége még egy plusz színt is ad a karakternek. Watson hiába múlt el már 23 éves, amikor jócsajnak öltöztetik, még mindig úgy fest, mint egy kiskamasz, aki felpróbálta a nővére szerkóját. A többi ismeretlen fiatal színész is hiteles, sokféle regiszterben mondjuk egyiküknek sem kell játszani, a skála körülbelül a sekélyes és a még sekélyesebb között mozog. Leslie Mann parádés a röhejesen tudatlan anya szerepében, egyedül talán Gavin Rossdale természetellenes játéka nem üti meg a szintet.

Lopom a sztárom | Katie Chang és Israel Broussard

A Lopom a sztárom nem komédia és nem dráma. Maximum kínunkban röhöghetünk, és valamirevaló feszültség is csak két jelenetben van: az egyik egy kocsibelsőből felvett baleset, a másik pedig, amikor előkerül egy töltött pisztoly (bár ez utóbbi értékéből azért némileg levon, hogy a Spring Breakers-ben is volt egy nagyon hasonló). A vicces megnyilvánulások nagy részét már ellőtték az előzetesekben, de azért Coppola elrejtett sok finom kis részletet, amin derülhetünk, például, hogy Paris Hilton lakáskulcsán egy Eiffel-torony lóg, a konyha falán bekeretezett Playboy-címlap lóg az anyuka fiatalkori fotójával, vagy ott van az a lenyűgöző beállítás, amelyben messziről szemlélhetjük a domboldalon álló házban portyázó fiatalokat.

A film egy társadalom kórképe. A betegséggel annyira együtt élünk, hogy észre sem vesszük, tudomást sem veszünk róla, míg kifordult logikája pofán nem csap mondjuk olyan esetekben, mint Angelina Jolie-é volt minap, amikor egy amúgy bátor és méltánylandó tettet megértést nélkülöző, gyomorforgató reakciók kísértek. Mikor csak azért, mert a celebipar kondicionált minket, egyesek képesek azt hinni, hogy titkos mellnagyobbító akció vagy marketingfogás bújik meg egy preventív műtét mögött.

Lopom a sztárom | Emma Watson

Sofia Coppola filmje azzal hat, hogy nem hat. Nincs semmi, ami elterelné a figyelmet a kamaszokról és kedvtelésükről, így muszáj a moziból kisétálva a jelenségről gondolkodnod.